„Donald Trump elnök Orbán Viktort egyfajta rokonléleknek tekinti” – így ír a nemzetközi sajtó a washingtoni találkozóról

| Szerző: Udvardy Zoltán
Orbán Viktor pénteken a Fehér Házba érkezik, és határozottan arra összpontosít, hogy mentességet kapjon a szankciók alól – írja a Politico a magyar delegáció Washingtonba érkezésének másnapján. „Albert Kornél”, a Le Figarót fikciós személyként informáló „budapesti tudósító” szerint Orbán Viktor könyörögni megy az amerikai fővárosba. A Bloomberg a Mol közleményét idézi.

Bloomberg: Alternatívákat latolgat a Mol

Magyarország egyetlen finomítójának tulajdonosa közölte, hogy nyersolajának nagy részét be tudja szerezni „nem orosz forrásokból” is – fogalmaz pénteken A Mol az orosz olajtól való eltávolodásra törekszik Orbán Trump találkozója előtt címmel írt cikkében a Bloomberg.

Az amerikai üzleti lap órákkal azelőtt közölte cikkét, hogy megkezdődött volna a csütörtökön, delegáció élén Washingtonba érkezett Orbán Viktor magyar kormányfő és Donald Trump amerikai elnök pénteki munkaebédje, majd a helyi idő szerint a délutáni órákban sorra kerülő találkozója.

A Bloomberg úgy véli: a Mol bejelentése „a Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közötti,

az orosz olajszankciókról szóló, nagy tétet jelentő találkozót megelőző hangnemváltást jelzi”.

A lap szerint „a Magyarországon és Szlovákiában finomítókat üzemeltető Mol Nyrt. közölte, hogy a Horvátországból érkező vezeték valójában alternatívát jelenthet az ellátásának mintegy 80 százalékára, ha az Ukrajnán keresztül vezető Barátság kőolajvezetéken keresztül leáll az orosz áramlás”.

Amennyiben a vezetéken keresztüli nyersolajáramlás jelentősen visszaesik, a Mol növelheti az Adria-vezeték kihasználtságát, és szárazföldi finomítói felvételeinek mintegy 80 százalékát elláthatja, bár ez magasabb technikai kockázatokkal és logisztikai költségekkel jár – idézi az üzleti lap a Mol közleményét.

Százhalombatta, 2025. október 21. Olajfáklya a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában 2025. október 21-én. Égetően sürgős ügy (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A Mol adriai vezetéket is érintő közleményében ez olvasható: „Az Adria-vezetéken keresztüli szállítás, nem elégséges: az Adria kapacitása 30 kilotonna naponta, miközben a Mol Dunai Finomító és a pozsonyi Slovnaft finomító összes kőolajigénye 36 kt/nap. Tehát naponta 6 kt-val kevesebb kőolaj tud beérkezni ebbe a két finomítóba, akármilyen olajról is legyen szó.” A társaság november 7-i közleménye pedig nem tér ki a Horvátországból érkező üzemanyag-ellátásra.

Le Figaro: Orbán megeszi a kalapját

Orbán Viktor Washingtonban könyörög Donald Trumpnak, hogy engedje meg neki az orosz olaj felhasználását – ezzel a címmel interpretálja a washingtoni találkozó hírét „Albert Kornél”, a Le Figaro budapesti tudósítója.

A Bennfentes című lap júniusban hosszabb, tényfeltáró anyagban járt utána, ki ez a budapesti újságíró, és tudósító körökben senki által nem ismert személy, aki rendszeresen tudósítja a francia konzervatív lapot a magyar fővárosból. A Bennfentes arra jutott: „Albert Kornél néven budapesti újságíró nem létezik, nem ismert erről a névről egyetlen magyar újságíró sem, csak a Le Figaro hasábjairól – ebből pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy »Albert Kornél« csak egy propagandaeszköz, akin keresztül a Le Figaro hitelesíti a kőkeményen vonalas, liberális propagandát.”

„Albert Kornél” most ezt írja: „A magyar miniszterelnök pénteken érkezik a Fehér Házba azzal a reménnyel, hogy mentességet kap az Egyesült Államok által az országába importált orosz szénhidrogénekre kivetett szankciók alól.”

A lap Budapesten keltezett beszámolója szerint Orbán számára a Magyarország által továbbra is importált orosz gáz és olaj feladása „egyenlő lenne azzal, hogy megeszi a kalapját”. Ezért pénteken Washingtonba utazik, hogy megpróbáljon Donald Trumptól mentességet szerezni az Egyesült Államok által október 22-én a Lukoil és a Rosneft orosz olajipari óriások ellen elrendelt szankciók alól.

A Le Figaro cikke rámutat: a két vezető kölcsönös barátságot ápol, de ez még nem jelenti azt, hogy Orbánnak máris nyert ügye van. A titokzatos tudósító úgy értesült: „Az Air Force One fedélzetén, néhány órával a magyar miniszterelnök nyilatkozata után, újságírók kérdésére Trump elnök elutasította ezt a feltételezést: „Kivételt kért, de nem adtunk neki, egyet sem.”

Politico: Ellátási hiányt okozhat a kiesés

Donald Trump elnök Orbán Viktort egyfajta „rokonléleknek” tekinti, aki mintául szolgálhat saját második ciklusának átfogó reformjaihoz. Az európaiak éppen ezért idegesek az elnök és Orbán első személyes találkozója előtt a Fehér Házban, hetekkel azután, hogy az Egyesült Államok végre szankciókat vezetett be két orosz olajipari vállalat ellen – írja a Politico.

Orbán pénteken a Fehér Házba érkezik, és határozottan arra összpontosít, hogy mentességet kapjon a szankciók alól.

A kormányzaton belüli és kívüli emberek nem zárták ki, hogy Trump esetleg megadja a mentességet,

és rámutattak arra, hogy Magyarország szoros kapcsolata mind Oroszországgal, mind Trumppal Orbán mellett szól – értesült a brüsszeli lap.

Orbán Viktor „hibának” nevezte Trump Oroszország elleni szankcióit, azzal érvelve, hogy az ország nem áll készen arra, hogy a gazdasági körülmények miatt hirtelen megszüntesse a Moszkva olajtól való függőségét. „Magyarország nagyon függ az orosz olajtól és gáztól” – mondta a múlt hónapban. „Ezek nélkül pedig az energiaárak az egekbe szöknek, ami ellátási hiányt okozna nálunk” – idézi a Politico.

BBC: Vitatott az adriai vezeték kapacitása

Az amerikai–magyar kapcsolatokat leginkább az orosz olajszállítások kérdése árnyékolja be – írja Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója. „Magyarország 2024-ben még növelte is a Barátság vezetéken keresztül Oroszországból érkező olaj mennyiségét. Október 23-án, éppen amikor Orbán Viktor a budapesti Parlament előtt tartott támogatói gyűlésen beszélt, az Egyesült Államok szankciókat jelentett be a két orosz olajipari óriáscég, a Lukoil és a Rosznyeft ellen. Magyarország 2020-ban a Barátság kőolajvezetéken keresztül Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül a kőolaj 64 százalékát kapta” – tájékoztat Thorpe.

Hozzáteszi: ez az arány 2024-re 80 százalék, azaz évi 5 millió tonna. A magyar kormány azzal érvel, hogy a szárazföldi csővezetékek a legolcsóbb módja az olaj átvételének, és mivel nincs saját tengeri partja, nincs alternatívája. Sokkal kisebb mennyiséget importálnak Kazahsztánból, Horvátországból, Irakból és Azerbajdzsánból is – elemez a brit közmédium.

Egy másik probléma, hogy az orosz Ural kőolaj kéntartalma magasabb, mint a máshonnan szállított Brent kőolajé. A Mol által üzemeltetett százhalombattai nagy magyar finomító és a szintén Mol által üzemeltetett szlovákiai Slovnaft finomító is főként Ural típusú kőolaj, nem pedig Brent feldolgozására van berendezve.

Energiaszakértők szerint míg

a Mol, a magyar olajóriás, csendben változtat a technológiáján,

hiányzik a kormány politikai döntése arról, hogy az Adria-vezetékre álljanak át a horvátországi Omisalj kikötőjéből. A horvát Janaf vállalat és a Mol között is vita folyik arról, hogy pontosan mennyi olajat képes szállítani a vezeték – tájékoztat Nick Thorpe.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (k) az Egyesült Államok hivatalos állami vendégházához, a Blair House-hoz érkezik Washingtonban 2025. november 6-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

Ajánljuk még