Lengyel értelmiségiek emelték fel szavukat a Magyarországra menekült, rákbeteg ellenzéki politikus letartóztatása ellen

| Szerző: hirado.hu
Nyílt levélben szólította fel szerda este több mint ötven lengyel értelmiségi a parlamenti alsóház tagjait, hogy ne szavazzák meg az rákbetegséggel küzdő Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatását, amelyet a főügyész indítványozott.

Waldemar Zurek főügyész, az igazságügyi tárca jelenlegi vezetője október végén kezdeményezte a parlamentnél Zbigniew Ziobro mentelmi jogának felfüggesztését, kérve egyúttal a politikus előzetes letartóztatásának jóváhagyását is. Az indítványról bejelentés szerint péntek este szavaz a szejm.

Lengyel értelmiségiek és lelkészek, köztük Bronislaw Wildstein író, Andrzej Nowak történészprofesszor és Piotr Duda, a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás elnöke a nyílt levélben Ziobro „egészségét és életét érintő megalapozott aggodalommal” indokolják az összes parlamenti tömörülés képviselőihöz intézett felhívásukat.

Rámutatnak: az ellenzéki politikus két éve nyelőcsőrákkal küzd, bonyolult műtéteken esett át, és továbbra is „komoly beavatkozásoknak, egyebek között rendszeres nyelőcsőtágításnak vetik alá”. Egészségi állapota állandó kapcsolatot igényel azokkal az orvosokkal, akik ezeket a beavatkozásokat végzik – húzták alá.

Ziobro letartóztatása a kezelés felfüggesztését, ezáltal élete közvetlen veszélyeztetését jelentené

– áll a levélben. Az aláírók azt kérik a képviselőktől, hogy vegyék figyelembe kollégájuk egészségi állapotát, mert döntésük „visszafordíthatatlan egészségromlásához vagy akár a halálához is vezethet”.

Zbigniew Ziobro, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt tagja ellen az igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ügyében indítottak büntetőeljárást: hivatali visszaéléssel és kötelességmulasztással, összesen 26 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják. Az ügyészség szerint az előző, PiS vezette kormány idején igazságügyi miniszterként a tárca munkatársaiból is álló „szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított”.

A PiS politikusai szerint Donald Tusk kormányfő és az általa vezetett Polgári Koalíció politikusai a büntetőügyi eljárással bosszút akarnak állni Ziobrón. Przemyslaw Czarnek, a PiS képviselője, volt oktatási miniszter csütörtökön a RadioWnet konzervatív csatornának elmondta:

nem tudja, a jelenleg Magyarországon tartózkodó Ziobro visszatér-e az illetékes parlamenti bizottság csütörtök esti ülésére, amely megelőzi a parlamenti szavazást.

„Vagy börtönben, vagy Budapesten” – így kommentálta a Ziobro előzetes letartóztatásáról szóló ügyészégi indítványt október végén az X-en Donald Tusk. A miniszterelnök kedden kijelentette: meggyőződése szerint Ziobro „nem pipogyaként vagy nyúlszívűként akar bekerülni a történelembe”, ezért „meg fog jelenni Lengyelországban a független igazságszolgáltatás előtt”.

Donald Tusk kijelentésével átlépte az alkotmányosság határát – írta blogbejegyzésében ifj. Lomnici Zoltán

Sajtóhírek alapján Donald Tusk lengyel miniszterelnök egyértelmű üzenetet – börtön vagy Budapest – küldött a hazánkban tartózkodó Zbigniew Ziobro volt lengyel jobboldali igazságügyi miniszternek, amely fenyegetés számos alkotmányos kérdést vet fel. Donald Tusk kijelentésével átlépte az alkotmányosság határát – fogalmazott legfrissebb blogbejegyzésében ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Kiemelt kép: Zbigniew Ziobro, volt lengyel igazságügy miniszterről Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban készült kép (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)

Ajánljuk még