Pelosi közölte, hogy jelenlegi mandátumának lejártával, 2027 januárjától nyugdíjba vonul.
„Valóban szívesen hallattam az önök hangját a kongresszusban” – mondta a 85 éves politikus a közösségi portálokon közzétett, az általa 1987 óta képviselt San Francisco lakosaihoz címzett videóban.
Donald Trump első mandátuma (2017-2021) alatt Pelosi a republikánus vezető egyik fő ellenzéke volt, először a képviselőházi demokrata párti kisebbség vezetőjeként, majd 2019-től mint házelnök, amikor a demokrata párt lett ismét többségben a törvényhozás alsóházában.
A pártok közötti, illetve belső harcokban edzett taktikusnak nagy szerepe volt Barack Obama egészségügyi reformjának 2010-ben és Joe Biden gigantikus beruházási programjának 2021-ben történt elfogadásában.
Donald Trump a lemondás hírére reagálva „rettenetes nőnek” nevezte Pelosit, aki „rossz munkát végzett”.
„Úgy vélem, a visszavonulásával nagy szolgálatot tesz a nemzetnek” – mondta az elnök az Ovális Irodában.
Kiemelt kép: Joe Biden volt amerikai elnök az Elnöki Szabadság Érdemrenddel tünteti ki Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház volt demokrata párti elnökét a washingtoni Fehér Ház Keleti termében 2024. május 3-án (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)











