Oroszország megkezdte a legújabb kísérleti szuperfegyverének gyártását

| Szerző: hirado.hu
Oroszország megkezdte az Oresnyik közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta (IRBM) sorozatgyártását – jelentette be Vlagyimir Putyin november 4-én, csaknem egy évvel azután, hogy az orosz elnök 2024 decemberében megígérte ezt.

Az orosz elnök a Burevesztnyik rakéta és a Poszeidón nukleáris szupertorpedó fejlesztőit méltató díjátadón beszélt, ahol dicsérte az ország védelmi iparának állapotát, és közölte, hogy az Oresnyik rakétarendszer sorozatgyártása már folyamatban van – írja a The Kyiv Independent.

„Kifejlesztettük és hadrendbe állítottuk az Oresnyik közepes hatótávolságú rakétarendszert, megkezdtük annak sorozatgyártását, valamint interkontinentális és tengeralattjáróról indítható rakétáinkat is modern rakétavédelmi rendszerekkel szereltük fel” – mondta Putyin.

A fegyvert Oroszország először 2024. november 21-én vetette be kísérleti jelleggel, amikor támadást hajtott végre Dnyipro városa ellen. Putyin szerint ez megtorlás volt Ukrajna azon akcióira, amikor amerikai és brit gyártmányú, hosszú hatótávolságú rakétákkal támadta az orosz területeket.

Az Oresnyik nukleáris töltet hordozására is alkalmas, bár Putyin azt állította, hogy a dnyiprói támadás során nem volt atomtöltettel felszerelve. Putyin még 2024-ben azt mondta, hogy

az Oresnyik új fejlesztés, amely a hangsebesség tízszeresével képes haladni, amelynek köszönhetően a nyugati légvédelmi rendszerek számára elfoghatatlan.

Ezt az állítást később Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta.

Bár az Oresnyikről kevés információ ismert, védelmi elemzők úgy vélik, hogy a rakéta az RS–26 Rubezs továbbfejlesztett változata, amelyet még 2011-ben kezdtek fejleszteni. Zelenszkij nemrég azt is közölte, hogy Oroszország évente legfeljebb hat Oresnyik rakétát képes előállítani, és hogy 2024 nyarán az ukrán erők megsemmisítettek egy ilyen rakétát Oroszország területén.

Más is van még Putyin tarsolyában

Beszédében Putyin több más, úgynevezett „szuperfegyvert” is méltatott, köztük a Burevesztnyik, a Poszejdón, az Avangard és a Szarmat rendszereket.

Elmondása szerint a Burevesztnyik nukleáris meghajtású robotrepülőgép korlátlan hatótávolsággal rendelkezik, és felülmúlja a világ összes ismert rakétarendszerét. Hozzátette, hogy a legutóbbi, október 21-i tesztek során Oroszország nem zavarta meg a környéken tartózkodó NATO-felderítő hajót, ezzel is bizonyítva a fegyver rendkívüli pontosságát.

Putyin emellett bejelentette, hogy a Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) még az idén harci körülmények között is tesztelni fogják, és 2026-ban hadrendbe állítják.

„Minden tervünk megvalósul, a fejlett fegyverrendszerek létrehozásától a védelmi ipar fejlesztésén át a hadsereg és a haditengerészet modern felszereléssel való ellátásáig” – fogalmazott Putyin.

Zárásként végül hozzátette: „Oroszország senkire sem jelent fenyegetést.”

Kiemelt kép forrása: X.com

Ajánljuk még