A főfelügyelő szerint válsághelyzetben nincs idő újabb vizsgálatokra vagy sorsolásokra. „Ha akkor kellene újra átvizsgálni a fiatalokat, amikor már számít, időt veszítenénk, amink nincs. Senki sem tudja ma, milyen lesz a biztonsági helyzet a következő években” – figyelmeztetett a Bundeswehr legmagasabb rangú katonája.
A védelmi miniszter, Boris Pistorius (SPD) szintén támogatja a minden fiatal férfira kiterjedő, országos vizsgálat bevezetését. Az új katonai szolgálati törvény 2025. január 1-jén lépne hatályba, és kezdetben önkéntes alapon működne.
A Bundestagban ugyanakkor felmerült, hogy ha nem jelentkeznek elegen, sorsolással is kijelölhetnének fiatalokat kötelező szolgálatra.
Breuer ezt nem tartja szerencsésnek: „Nem szabad korlátoznunk a mozgásterünket. Ha az önkéntesek száma nem elegendő, és a kormány, valamint a Bundestag a kötelező behívás mellett dönt, akkor azokat hívnánk be, akik különösen alkalmasak és motiváltak.”
A főfelügyelő szerint Németországnak a következő években fel kell építenie egy ütőképes tartalékot is.
„Az évtized végére nemcsak erős aktív haderőre, hanem erős tartalékra is szükségünk van – hogy képesek legyünk megvédeni magunkat és elrettenteni” – hangsúlyozta Breuer, aki szerint minden fiatalt úgy kell évente megvizsgálni, hogy azonnal besorozhatóak legyenek.
Kiemelt kép: Katonák a német haderő, a Bundeswehr évenkénti szárazföldi hadgyakorlatának sajtónyilvános napján, 2022. október 17-én az észak-németországi Bergenben (Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel)











