A japán kormányfő bejelentette, hogy találkozni akar Kim Dzsongünnel

| Szerző: hirado.hu
A két hete hivatalba lépett Takaicsi Szanae japán kormányfő hétfőn bejelentette, hogy Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel való személyes találkozón akar konkrét eredményt elérni az évtizedekkel ezelőtt elrabolt japán állampolgárok ügyének megoldásában.

„Hivatali időm alatt mindent megteszek, hogy áttörést érjünk el és megoldjuk a kérdést” – hangsúlyozta Takaicsi a hétfői találkozón, amelyen az elraboltakra emlékeztek.

A múlt héten Japánba látogató Donald Trump a japán kormányfő társaságában találkozott az elrabolt japánok családtagjaival, és az amerikai elnök ismételten leszögezte, hogy ő is elkötelezetten támogatja, hogy megoldást találjanak az ügyben. A két ázsiai ország között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat.

A japán kormány szerint a hivatalos adatok alapján

Észak-Korea 17 japán állampolgárt rabolt el az 1970-es és 1980-as években, de tartanak tőle, hogy ennél több japán is érintett lehet.

2002-ben az akkori japán kormányfő, Koidzumi Dzsunicsiro Phenjanban találkozott Kim Dzsongil akkori észak-koreai vezetővel, és egy hónappal később öt japán hazatérhetett Észak-Koreából. Azóta azonban nem történt előrelépés a többiek ügyében.

Észak-Korea állítása szerint az emberrablási ügy már megoldódott.

Kiemelt kép: Jokoszuka, 2025. október 28. Donald Trump amerikai elnök (j) Takaicsi Szanae japán kormányfő társaságában köszönti a Tokió közelében fekvő jokoszukai haditengerészeti támaszponton állomásozó katonákat 2025. október 28-án. Trump háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik a szigetországban. (Fotó: MTI/AP/Mark Schiefelbein)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még