Donald Trump helytelennek tartja, hogy Vlagyimir Putyin a háború lezárása helyett atommeghajtású rakétát tesztelt

| Szerző: hirado.hu
Donald Trump amerikai elnök helytelennek tartja, hogy orosz hivatali kollégája bejelentette vasárnap az orosz atommeghajtású, manőverező robotrepülőgép sikeres tesztjét. Az elnök szerint Vlagyimir Putyinnak inkább az ukrajnai háborút kellett volna lezárnia.

Nem helyes, hogy (Vlagyimir) Putyin erről beszélt. Inkább az ukrajnai háborút kellett volna lezárnia – jelentette ki hétfőn az amerikai elnök újságíróknak repülőgépén, amely Kuala Lumpurból Tokióba, ázsiai körútjának második állomására tartott.

„Ez egy egyedülálló fejlesztés, amilyennel senki más nem rendelkezik a világon”dicsérte a rakétát vasárnap az orosz elnök, aki szerint a Burevesztnyik (oroszul Viharmadár) típusú fegyvernek „korlátlan a hatótávolsága”.

Az amerikai elnök már korábban is reagált arra, hogy Oroszország kifejlesztett egy ilyen rakétát. Az oroszok tudják, hogy a világ legjobb atom-tengeralattjárója a partjaik (Oroszország) közelében tartózkodik – mondta.

Trump a gépen dicsérte Japán új miniszterelnökét, Takaicsi Szanaét, mert

szerinte az ő ideológiája közel áll az ország korábbi vezetőjének, a néhai Abe Sindzónak az ideológiájához. Az elnök most találkozik majd először Takaicsival. „Szerintem jó miniszterelnök lesz, hasznára válik majd a hazájának”

– mondta.

Az amerikai elnök ezenkívül megismételte azon korábbi kijelentését, miszerint ázsiai körútján „nagyon szeretne” találkozni Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel. Nem zárta ki, hogy ennek érdekében meghosszabbítja utazását, amely vasárnap Malajziából indult, hétfőn és kedden Japánba, majd szerdán és csütörtökön Dél-Koreába vezet.

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/AP pool/Vincent Thian)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még