„Azok, akik most arról próbálják meg győzködni amerikai kollégáinkat, hogy változtassák meg álláspontjukat, és ne törekedjenek hosszú távú, tartós rendezésre, hanem egyszerűen álljon le minden, és hadd döntsön a történelem… Tudjuk, kik foglalkoznak ezzel. Ezzel (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) európai pártfogói és gazdái foglalkoznak. De ez a megközelítés teljesen ellentétes azzal, amiben Trump és Putyin elnök Anchorage-ben megállapodott, amikor úgy döntöttek, hogy a kiváltó okokra fognak összpontosítani” – mondta az orosz diplomácia vezetője az etióp hivatali partnerével közösen megtartott sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: Moszkva kész arra, hogy tovább haladjon az alaszkai csúcstalálkozón meghatározott irányba.
„A tűzszünet most csak egy dolgot jelentene: azt, hogy Ukrajna hatalmas része egy náci rezsim irányítása alatt maradna, és hogy Ukrajnának ez a része az egyetlen hely lenne a Földön, ahol egy egész nyelvet törvényileg betiltanának, nem is beszélve arról, hogy ez az ENSZ hivatalos nyelve és a lakosság többsége által beszélt nyelv” – nyilatkozott.
Emlékeztetett Emmanuel Macron francia elnök korábbi kijelentésére, miszerint az előfeltétel nélküli tűzszünet alatt senki sem korlátozhatja a fegyverszállításokat Kijevnek.
„A fegyvernyugvás nem csak azt jelenti, hogy fegyverekkel lehet majd telepumpálni a kijevi rezsimet, hanem terrorcselekményekre is lehet ösztönözni, a polgári infrastruktúra és a polgári személyek elleni támadásokra az Oroszországi Föderáció területén, az Északi Áramlatok felrobbantása formájában” – mondta.
Lavrov tisztességtelennek minősítette az amerikai CNN hírtelevízió közlését, amely szerint elhalasztották az orosz-amerikai külügyminiszteri találkozót, amelynek célja Vlagyimir Putyin és Donald Trump budapesti csúcstalálkozójának előkészítése lett volna.
„Ma meglepetéssel olvastam, hogy a CNN szerint a Putyin és Trump találkozója későbbre halasztható Marco Rubióval folytatott tegnapi beszélgetésünk után. A nyugati média sok szereplőjének tisztességtelensége jól ismert, a CNN is erről nevezetes, ezek általában nem komoly elemző munkára hajlamosak, hanem olyan egyszerű szlogenekre, amelyeket bedobnak és belevernek az információ befogadójának fejébe” – mondta Lavrov.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettese hétfőn újságíróknak elmondta, hogy a felek még nem állapodtak meg a találkozó időpontjáról és helyszínéről, így azt nem lehetett elhalasztani. Ezt az érvelést Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megismételte.
Kapcsolódó tartalom
Rjabkov hozzátette, hogy a fontos esemény előkészítést igényel és a két külügyminiszter hétfőn lezajlott telefonbeszélgetése ennek része volt.
„Megbeszéltük Marco Rubióval a jelenlegi helyzetet, és azt, hogy hogyan tudjuk előkészíteni az Oroszország és az Egyesült Államok elnöke között elvben egyeztetett változatot a következő találkozóra, amelyet az amerikai elnök Budapesten javasolt megtartani. Nyilvánvaló, hogy nem a helyszínről van szó, noha a helyszín is fontos ebben a helyzetben. Azt figyelembe véve, hogy milyen hullámokat kavartak ezzel kapcsolatban azok, akik az Európai Uniót nem szuverén államok szövetségeként szeretnék látni, hanem minden kérdést a brüsszeli bürokrácia keretein belül szeretnének megoldani” – nyilatkozott Lavrov.
„A legfontosabb azonban nem a helyszín és az időpont, hanem az, hogy hogyan fogunk haladni azoknak a feladatoknak a megvalósításában, amelyekről megállapodtunk és amelyekről széles körű megegyezés született Anchoradge-ben” – tette hozzá, kifejezve Oroszország készségét, hogy tovább haladjon ezen az úton.
Lavrov közölte, hogy megállapodott tárgylópartnerével a telefonos kapcsolattartás folytatásában.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszternek arra a kijelentésére reagálva, miszerint Varsó nem garantálhatja, hogy egy bíróság nem rendeli el az orosz elnöki gép feltartóztatását, amennyiben a lengyel légtéren át tartana Budapestre, Lavrov kijelentette: „a lengyelek most már maguk is készek terrorcselekményeket elkövetni”. „Hallottam, hogy Sikorski úr azzal fenyegetőzött, hogy Putyin elnök repülőgépének biztonsága Lengyelország légterében nem lesz biztosítva, ha az Budapestre tart a javasolt, valószínűsíthető csúcstalálkozóra Trumppal” – mondta.
Rámutatott, hogy Lengyelország bíróságon keresztül igazolta az Északi Áramlatok elleni terrortámadást – megtagadva egy ukrán gyanúsított Németországnak való kiadását –, és most pedig a lengyel külügyminiszter bíróságra hivatkozva beszélt arról, hogy Varsó megakadályozhatja az orosz vezető repülőgépének szabad mozgását.
Peszkov arra az újságírói kérdésre is válaszolt, hogy vannak-e Moszkvának új javaslatai a közelgő csúcstalálkozó előtt kijelentette, hogy „ennek elég diszkrét folyamatnak kell lennie, magának a folyamatnak és annak eredményességének érdekében”. A Kreml szóvivője „fantasztikus verzióként” értékelte azt a sajtóban megjelent felvetést, hogy a két elnök esetleg egy géppel érkezhet Budapestre. Úgy vélekedett, hogy korai még EU-országoknak az orosz–amerikai csúcstalálkozón való részvételéről beszélni.
Kiemelt kép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának csúcsszintű általános vitáján szólal fel a világszervezet New York-i székházában 2025. szeptember 27-én (Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel)











