Áradozott a magyarokkal való együttműködésről a Sulyok Tamást vendégül látó bolgár elnök

| Szerző: hirado.hu
Az illegális migráció és az embercsempészet elleni küzdelem, valamint az energetika, a tudomány, a kultúra és az oktatás területén is kiváló a Magyarország és Bulgária közötti együttműködés – mondta a Bolgár Köztársaság elnöke a magyar államfővel folytatott megbeszélés után hétfőn Szófiában.

Rumen Radev emlékeztetett: idén ünnepeljük a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 105. évfordulóját, s Magyarország és Bulgária jó példát mutat a barátság és az együttműködés területén.

Elmondta:

a két ország között jelentősen fejlődnek a kereskedelmi kapcsolatok, Magyarország a vezető külföldi befektetők körébe tartozik.

Hozzátette: hasonló állásfoglaláson vannak a közlekedés és az energetika területén is.

A bolgár elnök megköszönte Magyarország segítségét, amelyet az Bulgária schengeni csatlakozásához nyújtott, valamint a bolgár kisebbség érdekében tett segítséget.

Emlékeztetett a tavaly Budapesten felavatott bolgár kulturális központ létrehozására is, amely magyar támogatással valósulhatott meg.

Kiemelte: támogatják a nyugat-balkáni országok csatlakozását az Európai Unióhoz, de továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az előrehaladásuk és értékelésük a saját érdemeik alapján történjen.

Rumen Radev megkérte Sulyok Tamás magyar államfőt, hogy Észak-Macedóniában járjon közben a bolgár kisebbség védelme érdekében, hiszen ez is szükséges feltétel az Európai Unióval történő tárgyalások megkezdéséhez.

A bolgár elnök szólt a gázai helyzetről és az ukrajnai háborúról is, kiemelve:

egyetértettek abban, hogy a háború nem megoldás, a magyar fél továbbra is kitart a béke mellett, amelyet diplomáciai úton, nem fegyverkezéssel kell elérni. Örömét fejezte ki, hogy az amerikai-orosz tárgyalások újabb fejezetének Budapest adhat otthont.

Kiemelt kép: Sulyok Tamás köztársasági elnök és Rumen Radev bolgár államfő a megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztató végén az elnöki hivatalban Szófiában 2025. október 20-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még