Új fegyvert kapnak a német rendőrök: jönnek az elektromos sokkolók

| Szerző: hirado.hu
Engedélyezik a jövőben a német rendőrségnél a Taser elektromos sokkoló pisztolyok használatát.

A német szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön hagyta jóvá az erre vonatkozó jogszabályt.

A Taser sokkolók fájdalmas izomösszehúzódásokat okoznak, és átmenetelileg mozgásképtelenné teszik a célszemélyt.

Ezekkel a sokkolókkal a rendőrök hatékony és arányos választ tudnak adni a veszélyes helyzetekben – mondta Christoph de Vries belügyi államtitkár.

Alexander Dobrindt belügyminiszter bejelentette, hogy a következő években 10 ezer sokkolót szereznek be.

Németországban az utóbbi időben több késeléses támadás is történt, és a miniszter még júniusban úgy nyilatkozott, hogy az elektromos sokkoló pisztoly a „megfelelő eszköz” az ilyen helyzetekben, a rendőrök „hatékonyabban ártalmatlaníthatják” a támadókat, és „magukat is jobban megvédhetik”.

Az eszköz alkalmazása ugyanakkor egészségügyi kockázatokat is rejt, különösen abban az esetben, ha a célszemélynek valamilyen szív- vagy keringési betegsége van.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shutterstock) 

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még