„Az Egyesült Államoknak is szüksége van Tomahawkokra. Sok van belőlük, de nekünk is kellenek. Úgy értem, nem meríthetjük ki a készleteinket a saját országunk rovására” – mondta Trump újságíróknak az Ovális Irodában, majd hozzátette: „Nem tudom, mit tudunk ezzel kezdeni”.
Zelenszkij, aki magyar idő szerint a pénteki nap folyamán érkezett meg Washingtonba, várhatóan arra fogja kérni Trumpot, hogy engedélyezze a hosszú hatótávolságú Tomahawk cirkálórakéták átadását Ukrajnának az október 17-re tervezett találkozójukon – írja a Kyiv Independent.
Az amerikai elnök korábban már utalt arra a lehetőségre, hogy Kijev ilyen rakétákat kaphatna, amelyek akár 2 500 kilométeres távolságban lévő célpontokat is képesek eltalálni.
Trump habozása az esetleges fegyverszállításokkal kapcsolatban azt követően történt, hogy csütörtökön két és fél órán át telefonált Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amelynek során a Tomahawk rakéták átadása mellett egy budapesti csúcstalálkozóról is szó esett.
Kapcsolódó tartalom
A hívást követő sajtótájékoztatón Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov közölte, hogy az orosz elnök közvetlenül felvetette a kérdést az amerikai fegyverszállításokról.
„Vlagyimir Putyin megismételte álláspontját, miszerint a Tomahawkok nem változtatnák meg a helyzetet a harctéren, viszont komoly károkat okoznának az országaink közötti kapcsolatokban, nem beszélve a békés rendezés kilátásairól”
– mondta Usakov, megerősítve Putyin ellenállását a potenciális fegyverátadással szemben.
Éles váltás Trumptól
Trump fegyverszállításokról szóló retorikája éles ellentétben áll azzal a korábbi, október 15-i nyilatkozatával, amelyben azt mondta, Ukrajna „offenzívára készül” az Oroszország elleni háborúban, és ő majd Zelenszkijjel való találkozója után dönt arról, jóváhagyja-e ezt a stratégiát. Felvetette, hogy új, Kínára kivetett extravámból fedezné az Ukraine Victory Fund (Ukrajna Győzelmi Alap) nevű kezdeményezést, melynek lényege, hogy maximális gazdasági nyomást gyakoroljon Putyinra, ezzel tárgyalóasztalhoz kényszerítve őt. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szintén október 15-én tovább fokozta a találgatásokat az esetleges fegyverszállításról, amikor úgy fogalmazott: Washington „olyan módokon is készen áll Kijev támogatására, amelyekre csak Amerika képes”, amennyiben Oroszország továbbra is elutasítja a béketárgyalásokat.
Kapcsolódó tartalom
A Tomahawkokkal kapcsolatos ellentmondásos üzenetek közepette az amerikai elnök az utóbbi időben fokozta Oroszország bírálatát is: szeptemberben kijelentette, hogy Ukrajna képes lehet megnyerni a háborút, és visszaszerezni minden, az invázió óta elveszített területét.
A Fehér Ház sajtótitkára, Karoline Leavitt a Putyinnal folytatott hívás után közölte az újságírókkal, hogy
Trump úgy véli, „lehetséges” lenne egy találkozó Putyin és Zelenszkij között, hozzátéve, hogy az elnök „nem zárta ki” egy ilyen vezetői megbeszélés lehetőségét.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök az erőszakos bűncselekmények elleni, Operation Summer Heat fedőnevű, három hónapos országos hadjárat eredményeiről a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában tartott sajtóértekezleten 2025. október 15-én. A háttérben Pam Bondi igazságügyi miniszter (Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo)











