A legutóbbi választáson a PVV nagy meglepetést okozva ért el a vártnál nagyobb arányú győzelmet, de a holland választási rendszer sajátosságai miatt így is rendkívül messze volt attól, hogy egyedül kormányozhasson. A választás utáni hosszú huzavona után sikerült négypárti koalíciót kialakítani, melynek további tagja volt a Szabad Demokrata Néppárt (VVD) és két korábbi múlt nélküli párt, az Új Szociális Szerződés (NSC) és Farmer–Polgár Mozgalom (BBB).
A migráció megállítása elfogadhatatlan volt a partnereknek
A koalíció élén miniszterelnökként nem Geert Wilders állt, hogy csökkentsék a támadási felületet, de a koalíció törékeny alapokon nyugodott – különösen a migrációs ügyekben. Wilders a kampány során kemény bevándorláspolitikai lépéseket követelt, például
a kettős állampolgárság korlátozását, szigorított menekültstátuszt és feltételekhez kötött befogadást.
A koalíciós partnerek azonban – különösen az NSC és VVD – nem akarták támogatni a keményebb elképzeléseket, tartva a nemzetközi jogi és a társadalmi következményektől.
Végül 2025 júniusában a Szabadságpárt bejelentette kilépését a koalícióból, ugyanis a többi párt nem volt hajlandó elfogadni a bevándorlás szigorítását, amit PVV által javasolt. Ezt követően a jelenlegi miniszterelnök Dick Schoof lemondott, ezért került sor előre hozott választásra a hónap végén.
A bevándorlásról mondhatnak véleményt a holland szavazók
A VVD korábban hosszú ideig az ország legerősebb pártja volt, amely sok ponton szemben állt a Szabadságpárttal. A korábbi miniszterelnök, Mark Rutte hosszú időn át tartó kormányzása alatt a VVD a jelenlegi európai vezetés álláspontját képviselte a legtöbb kérdésben, míg a Szabadságpárt éppen ezzel szemben határozta meg magát: elutasítja a felülről erőltetett, az EU-n kívülről érkező migrációt, és az uniót intézményeitől a tagállami szuverenitás tiszteletben tartását várja.
Mark Rutte azóta a NATO-főtitkára lett, a VVD új vezetője, Dilan Yesilgöz pedig keményebb kirohanásokat intézett Wilders felé, kijelentve, hogy teljesen megbízhatatlan partnernek tartják, és hogy nem hajlandók ismét koalícióra lépni vele. A taktika nem tűnik kifizetődőnek, mivel a nyár vége óta a párt támogatottsága egyre jobban zuhan.
Az utóbbi években a holland politika egyik legforróbb kérdése a migráció és bevándorlási politika lett. A szabadságpárti Wilders kampányában hangsúlyozza, hogy Hollandiába túl sok bevándorló érkezik, és követeli a menekültstátusz feltételeinek radikális szigorítását, illetve az illegális bevándorlás minél erőteljesebb visszaszorítását.
A migráció kérdésében eleinte lapító, majd csak visszafogottabb intézkedéseket támogató kisebb koalíciós partnerek támogatottsága azóta szinte teljesen elpárolgott, még a parlamentbe való bejutásuk is kétséges.
Kapcsolódó tartalom
Fontos ütközet az Európáért zajló patrióta harcban
Ha a választáson ismét a Szabadságpárt bizonyul a legerősebb erőnek – ahogyan azt a jelenlegi közvélemény-kutatások jelzik –, akkor ezúttal már a holland parlamentben is nagyobb támogatást szerezhetnek a szigorítási elképzeléseikhez. Az új partnerek a kisebb jobboldali és centrumpártok lehetnek, de az sem kizárt, hogy Wilders egy kisebbségi kormánnyal próbálná keresztül vinni terveit.
Geert Wilders tervei nagy hasonlóságot mutatnak közeli szövetsége, Orbán Viktor magyar miniszterelnök elképzeléseivel. Orbán Viktor 2024 nyarán indította útnak a Patrióták Európáért szövetséget, amelynek célja a nemzeti szuverenitás védelme, az illegális bevándorlás megállítása és az EU megreformálása, Wilders pártja pedig már az induláskor csatlakozott a kezdeményezéshez.
A Patrióták Európáért szövetségében olyan pártok vesznek részt, mint például a spanyol Vox, a belga Flamand Érdek, a cseh Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) vagy az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – céljuk pedig, hogy egy markáns alternatívát mutassanak az Európát hagyományos vezető baloldali erőkkel szemben, és az EU intézményrendszerét radikálisan átformálják.
A hónap elején megrendezett cseh választással Andrej Babis személyében egy újabb európai kormányfői széket nyertek el a patrióta erők, a holland választással pedig egy újabb fontos lépéssel kerülhetnek közelebb céljukhoz, hogy az egész EU vezetésben (Európai Bizottság, Tanács stb.) főszerepbe kerüljenek.
A Szabadságpárt újabb holland sikere tovább erősítheti a Patrióták Európáért helyzetét az EU-ban, valamint a győzelem Andrej Babis cseh kormányfőnek és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is komoly jelzést küldhet, hogy európai küldetésükkel jó úton járnak.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője találkozójukon Hágában 2025. június 24-én. Orbán Viktor kormányfő részt vett a NATO június 24-25. között zajló csúcstalálkozóján (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)











