Teljesen egyetértek Trump elnökkel, Orbán Viktor kiváló vezető – jelentette ki Andrej Babis

| Szerző: hirado.hu
Andrej Babis az X közösségi portálon közzétett bejegyzésében jelezte, egyetért Donald Trump Orbán Viktort méltató mondataival. A cseh kormányfői poszt várományosa egyebek között azt írta: „Teljesen egyetértek Trump elnökkel – Orbán Viktor nagyszerű vezető.

Az október 3-án és 4-én megtartott kétnapos csehországi választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezetője, a cseh kormányfői poszt várományosa az X portálon úgy fogalmazott:

„Nem meglepő, hogy Orbán Viktor volt az egyetlen a V4-országok képviselői közül, aki részt vett a békecsúcson az egyiptomi Sarm es-Sejkben, ahol 27 világvezető – köztük mindössze 7 az Európai Unióból – gyűlt össze, hogy végre véget vessen a gázai háborúnak”

Andrej Babis egyúttal mély háláját fejezte ki Donald Trump amerikai elnöknek is, akinek – mint a cseh politikus fogalmazott – „diplomáciai erőfeszítései nélkül nem lenne béke a Közel-Keleten”.

Mint ismert az egyiptomi Sarm es-Sejkben tartott a gázai konfliktussal kapcsolatos tárgyalásokon elért tűzszüneti megállapodás hétfő esti aláírása után nemcsak a Közel-Kelet békéje került a figyelem középpontjába, hanem Orbán Viktor miniszterelnök is, akit Donald Trump különösen meleg szavakkal méltatott az eseményen.

„Viktor, fantasztikus vagy. Tudom, sokan ezzel nem értenek egyet, de én vagyok az egyetlen, aki számít” – mondta az amerikai elnök, miközben mosolyogva a magyar miniszterelnök felé fordult.

Az amerikai elnök hozzátette, hogy

a magyar kormányfő remek vezető.

Donald Trump megjegyezte továbbá, hogy támogatta Orbán Viktort az előző választáson, és biztos abban, hogy a következőn is kiválóan fog teljesíteni. A miniszterelnök közösségi média oldalán reagált a békecsúcs sikerére.

Kiemelt kép: Andrej Babis és Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

Ajánljuk még