Az amerikai elnök újságírók előtt elmondta: korábban mindenki azt hitte, lehetetlen békét teremteni a Közel-Keleten, azonban most éppen ez történik. „Egyiptomnak nagyon fontos szerepe volt ebben az alkuban” – tette hozzá Trump, erős vezetőnek nevezve egyiptomi hivatali partnerét.
Szíszi azt mondta, Trump az egyetlen ember, aki képes békét teremteni, a gázai rendezésben szerepet vállalók következő feladatának pedig a tűzszünet biztosítását és tartóssá tételét, valamint a Gázai övezetbe szállítandó segélyek növelését nevezte.
Az elnök emellett arra kérte Trumpot,
támogassa a hadműveletek során nagyrészt lerombolt Gázai övezet újjáépítéséről szóló konferenciát, amelyet a tervek szerint Egyiptom novemberben, Németországgal rendezne.
Donald Trump újságírók előtt kitért Iránra is, leszögezve, hogy nem lenne ellenére a Teheránra kirótt büntetőintézkedések feloldása, „amennyiben Irán kérné”, és úgy véli, előbb-utóbb kérni fogják.
„Mást sem tettem egész életemben, mint alkukat kötöttem és szerintem ők (az irániak) is szeretnének alkut kötni” – jelentette ki.
Emlékeztetett arra is, hogy nemrég Teherán is közleményben üdvözölte a gázai háborút lezáró tűzszünet hírét.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai (b) és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kétoldalú megbeszélést folytat az izraeli és a Hamász palesztin iszlamista szervezet küldöttsége közötti béketárgyalás helyszínén, az egyiptomi Sarm es-Sejk nemzetközi konferencia-központjában 2025. október 13-án. (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)











