Már javában készülnek az izraeli erők és a Nemzetközi Vöröskereszt mentőalakulatai azóta, hogy a háború 734. napján létrejött a történelmi megállapodás Izrael és a Hamász között, miután az antiszemita terroristák jóváhagyták az amerikai béketerv első fázisának végrehajtását. Ennek értelmében a terrorszervezet vállalta valamennyi izraeli túsz – élve vagy halva történő – visszaadását az izraeli fél számára, az életben maradtakat 24 óra alatt kell szabadon engedni, míg az elhunyt túszok holttesteit 72 órán belül, több szakaszban kell átadni az izraeli fél számára.
Időközben egyre több részlet lát napvilágot a túszok átadásának menetrendjével kapcsolatban. Múlt vasárnap a szaúdi tulajdonú al-Arabíjának arról számolt be egy Hamász-közeli forrás, hogy a terrorszervezetek megkezdték az élő túszoknak és az átadható holttesteknek az előkészítését; a holtestek átadása több időt vehet igénybe.
Kapcsolódó tartalom
Csütörtökön pedig a katari al-Arabi al-Dzsadíd című portál nyilvánosságra hozta az elhunyt túszok holttesteinek átadásáról szóló menetrendet. A megszellőztetett ütemterv alapján az izraeliek is átadják a palesztinoknak a likvidált terroristák tetemeit az elhunyt izraeli túszok holttesteiért cserébe.
Vasárnap érkezik a Közel-Keletre Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, hogy bejelentse a gázai háború végét.
A megállapodás szerint az aláírást követően azonnali tűzszünet lép életbe.
2023. október 7-én összesen 251 embert raboltak el a terroristák – polgári és katonai személyeket –, akiknek csaknem 81 százalékát a háború két éve alatt már hazaengedtek, a túlélők rendszerint csontsoványra lefogyva tértek vissza a Gázai övezet poklából. Ez azt jelenti, hogy a fennmaradó 20 százalék – 48 személy – visszaszolgáltatása veszi majd kezdetét hétfőtől fogva. A CNN és az Israel Hayom felületén közölt listák szerint
huszonhat emberrel végeztek a terroristák.
Az elhunytak között tartanak számon két amerikai állampolgárt, Itay Chent és Omer Maxim Neutrát.
Az átadásra kerülő túszok fényképes névsora, az elrablás idején betöltött életkorral együtt feltüntetve. A 48 túszból 20-an életben vannak, 26-an elhunytak, kettő állapota pedig ismeretlen (Fotó: CNN)További húsz emberről – köztük a magyar–izraeli kettős állampolgárról, Omri Miranról – lehet feltételezni azt, hogy életben vannak. Két személy – köztük Tamir Nimrodinak, az IDF katonájának – állapota pedig ismeretlen.
Az izraeli túszok bestiális lemészárlása, valamint holttestük visszatartása egy sokkal mélyebb civilizációs krízisről tesz tanúbizonyságot.
Erről egy következő cikkünkben részletesebben is beszámolunk majd.
Kiemelt kép: Mécsesek és megemlékezők a Brandenburgi kapunál, amelyre a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok hazajuttatását követelő feliratot vetítenek Berlinben 2025. október 7-én, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadásának második évfordulóján (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)











