Kisebb földrengés rázta meg az európai jobboldalt – írja az Ursula Von der Leyen és az Európai Bizottság elleni bizalmi indítvány csütörtöki bizalmi szavazás kapcsán a Le Figaro. Az Európai Parlament pártjai két indítványról szavaztak: az egyiket a Patrióták Európáért (PfE) párt, a másikat a Balodal nevű európai párt nyújtotta be.
Az Európai Néppárt (EPP) francia delegációjának nagy része, a
hat európai parlamenti képviselő közül négyen megszavazták
a Patrióták Európáért által benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Kapcsolódó tartalom
A Mercosur-alku verte ki a biztosítékot
„Ennek az indítványnak esélye sem volt, hogy átmenjen” – nyilatkozta a szavazás után a Le Figarónak a bizottsági elnök ellen voksoló Francois-Xavier Bellamy, a francia EPP-küldöttség vezetője és a Köztársaságiak (LR) párt alelnöke. „De számunkra ez egy módja annak, hogy egyértelmű figyelmeztetést küldjünk egy számunkra kritikus fontosságú témában: ez pedig a Mercosur” – tette hozzá. Bellamyn kívül még Laurent Castillo, Christophe Gomart és Céline Imart francia európai parlamenti képviselők támogatták a Patrióták Európáért bizalmatlansági indítványát.
A politikus által említett egyezmény kapcsán az EU etikai felügyelő szerve szeptember végén vizsgálatot indított az Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron francia elnök közötti SMS-üzenetek ügyében, amelyek a blokk és a Mercosur-országok közötti, vitatott kereskedelmi megállapodásra vonatkoztak. A megállapodás tönkreteheti az európai mezőgazdasági termelőket, akik 2024-ben hónapokon keresztül, elkeseredetten és tömegesen tiltakoztak a brutális mennyiségű és ellenőrizheteten minőségű dél-amerikai dömpingáru beözönlése ellen.
Kapcsolódó tartalom
Aki kiáll Ursula von der Leyen mellett, az a háborúra, a felelőtlen bővítésre és a további európai gazdasági hanyatlásra szavaz – jelentette ki Dömötör Csaba
Brüsszelben újra tiltakoznak a gazdák, a franciák próbálják megtorpedózni az EU–Mercosur-megállapodást
Téves állítás a vezető német lapban
A Frankfurter Allgemine Zeitung, amely különös módon nem értesült a francia néppárti képviselők „átszavazásáról” – s így azt a valótlanságot állította, hogy a néppárti képviselők Ursula von der Leyen mellett voksoltak – a szintén bizalmatlansági indítványt Baloldali Párt társelnökét, Martin Schirdewan idézi.
A politikus szerint „eredményünk azt mutatja:
az Ursula von der Leyenre és bizottságára nehezedő nyomás növekszik,
és a baloldal tovább fogja fokozni ezt a nyomást az Európai Parlamenten belül és Európa utcáin”.
Arra az érvre, hogy a geopolitikai helyzet miatt inkább stabilitásra van szükség az EU-ban, azt válaszolta:
„Nincs szükségünk a kudarc stabilitására.”
A bizalmatlansági indítványok azt mutatják, hogy Von der Leyent, különösen a politikai peremvidéken lévők, egyre nagyobb nyomás alá helyezik – írja a frankfurti lap. Schirdewan abban is biztos, hogy további bizalmatlansági indítványok lesznek az Európai Bizottság ellen.
René Repasi, a magyar származású európai parlamenti szociáldemokrata vezető is látja ezt a lehetőséget. Repasi a Politico című brüsszeli lap szerint azt mondta, hogy pártja a jövőben hasonló indítványt nyújthat be, ha Von der Leyen nem teljesíti a kötelezettségeit.
Kapcsolódó tartalom
„Legfőbb ideje, hogy ez a nő távozzon!”
Három bizalmatlansági indítványt adtak be Von der Leyennel szemben néhány hónap alatt – írja az osztrák Kurier, megjegyezve: eddig rendkívül ritkán fordult elő, hogy ilyen indítványt nyújtsanak be az Európai Bizottság ellen.
Ha az indítvány sikeres, a bizottságnak egységesen le kell mondania. Ehhez a leadott szavazatok kétharmados többsége szükséges. Eddig még soha nem fordult elő ilyen eset – derül ki jobbközép lap cikkéből. A Kurier emlékezet: a korrupciós botránnyal megrázott Jacques Santer vezette Európai Bizottság 1999-ben lemondott, mielőtt sorsáról szavazni tudtak volna.
„Az átláthatóság hiánya, hatáskörének túllépése, az európai gazdaság veszélyeztetése és katasztrofális migrációs politika – Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hosszú listát állított össze a hibáiról” – idézi a Kurier Harald Vilimskyt, a Szabadságpárt küldöttségének vezetőjét, aki így foglalta össze álláspontját: „Legfőbb ideje, hogy ez a nő távozzon a posztjáról!”
Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról tartandó szavazás előtt az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2025. október 6-án (Fotó: MTI/AP/Pascal Bastien)











