László András ismertetése szerint augusztustól novemberig vezető nemzetként Magyarország látja el Észtország, Lettország és Litvánia légtérrendészeti feladatait, együttműködésben spanyol és olasz katonákkal. Hangsúlyozta, hogy 2015 óta ez már a negyedik ilyen alkalom.
A magyar kormánypárti képviselő közölte: négy magyar Gripen vadászgép és nyolcvan magyar katona állomásozik Litvániában és eddig tizenegy éles riasztásra kellett válaszolniuk.
Hozzátette:
„Innen is köszönjük a Kecskeméti MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. repülődandár munkáját, köszönjük a Veszprémi MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ munkáját, köszönjük a Szolnoki MH Kiss József 86. helikopterdandár munkáját, és köszönjük a Pápai MH 47. bázisrepülőtér szakállománya munkáját.”
László András hangsúlyozta:
„Hálásak lennénk, ha a szövetségeseink is kiállnának értünk – szóban és tettekkel is.” Emlékeztetett arra, hogy az ukrán vezetés Magyarországot vádolta meg légtérsértéssel, amit teljesen abszurdnak nevezett. „És ezt az álhírt itt is megismételte a liberális frakció vezetője, Valérie Hayer. Szégyellje magát!”
– fogalmazott.
Felhívta a figyelmet, hogy
az ukrán elnök sorozatosan fenyegeti és zsarolja Magyarországot, nemcsak szóban, hanem „a Közép-Európa energiabiztonsága szempontjából fontos olajvezeték sorozatos támadásával is”.
Hozzátette: „Ez elfogadhatatlan, ahogy az is, hogy az Európai Bizottság cinikusan letagadja az ügy jelentőségét.”
László András rámutatott, hogy Magyarország – tengerparti kikötő hiányában és a beszerzési lehetőségek fizikai korlátai miatt – mentességet kapott az orosz olajembargó alól, ezért „semmilyen uniós szankciót nem sért meg”.
Ennek ellenére – mondta – az ukrán vezetés támadja a régiót ellátó olajvezetéket, és Zelenszkij elnök nyíltan zsarolja Magyarországot.
A képviselő bírálta az ukrán elnök kijelentéseit, miszerint Ukrajna EU-csatlakozásáról
, és hangsúlyozta: „Mindenki tudja ebben a házban, hogy ez nem igaz. EU-s tagsághoz zsaroláson keresztül nem vezethet az út.”
László András hozzátette:
„A magyar emberek túlnyomó többsége nemet mondott Ukrajna EU-tagságára. Zelenszkij elnök úr, hagyja abba a zsarolást!”
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: László András fideszes EP-képviselő, a USAID által magyar jogalanyoknak kifizetett politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztos (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)











