„Minden utcasarok egy emlékművé vált. Ha próbálsz felejteni, akkor sem tudsz – elég csak kitekinteni, és a falak újra, mindent eszedbe juttatnak” – mondta Lilach Almog a The Times of Israelnek, miközben Szderót, a gázai határtól mindössze néhány kilométerre fekvő város lassan próbálja kiheverni az október 7-i támadás emlékét.

A 37 éves nő azon a reggelen a lakása biztonsági szobájába rohant, amikor megszólaltak a szirénák. Néhány pillanattal később hatalmas robbanás rázta meg a közeli rendőrőrsöt. „Földre vágott az ereje, mintha légnyomás ért volna” – emlékezett vissza. Az ablakon át látta, ahogy fegyveresek tucatjai vonulnak végig az utcán, vállukon rakétavetőkkel. Pár perc múlva a terroristák elfoglalták a rendőrséget, és heves tűzharc tört ki.

Izraeli biztonsági erők vonultak be abba a térségbe, ahol civilek vesztették életüket 2023. október 7-én a déli Szderót városában (Fotó: Oren ZIV/AFP)

A kezdeti sokk után napokon át folytak a harcok Szderótban, Almog pedig gyermekeivel együtt nyolc hónapra elmenekült otthonából. Amikor visszatért, a rémálmok újra és újra utolérték. „Amíg tart a háború, képtelenség megnyugodni, visszatalálni a régi életünkhöz. Még mindig vannak odakint túszok, és a félelem még mindig ott él az álmainkban. Mintha ennek soha nem lenne vége” – mondta.

A rettegés reggele

A tel-avivi Ziv Abud barátjával, Eliya Cohennel érkezett a sivatagi szabadtéri Nova fesztiválra, amely hajnalra pokollá változott. Amikor meghallották a rakéták süvítését és a lövéseket, azonnal menekülni kezdtek.

Az út szélén Ziv észrevett egy beton óvóhelyet, és megkönnyebbülten húzódott be oda másokkal együtt. „Azt hittük, biztonságban leszünk, ott várjuk ki a végét” – idézte fel, majd hozzátette: „Ma már tudjuk, hogy a menedék, ahová bementünk, valójában halálcsapdának bizonyult.”

A kis bunker, amely legfeljebb tíz ember befogadására volt alkalmas, végül harminc menekülttel telt meg. Néhány perccel később gránátok repültek be az ajtón – a kilencedik robbanás már bent ért célba, és emberek tucatjait tépte szét. „A füst és a káosz közepette mindenfelől lőttek. A terroristák pedig elkezdték a holttestek közül kihurcolni az élő túszokat” – mesélte Ziv.

Ziv Abud csak a szerencsének köszönhette, hogy életben maradt: holttestek alá szorulva élte túl a vérengzést – a testhalom, amely betemette, megóvta a golyóktól. Amikor elcsendesedtek a lövések, kimászott a menedékből, és unokaöccse, valamint annak barátnője élettelen testét találta meg maga mellett. Barátját, Eliyát azonban nem találta – a terroristák elhurcolták. Később derült ki, hogy négy fesztiválozót vittek el élve a bunkerből, köztük őt is.

A Nova fesztivál sivatagi helyszíne október 7-én egyszerre vált menekülési útvonallá és pokollá.

Ahogy Ziv Abud és barátja, Eliya Cohen az életükért küzdöttek a bunkerben, mások a nyílt terepen próbáltak elmenekülni a támadás elől. A fesztiválon jelen lévő emberek mind hasonló rémálom részeseivé váltak, mindannyian kétségbeesetten keresték a biztonságot, miközben testközelből tapasztalták meg a halál borzalmait.

A Nova fesztivál helyszínén, porcelánvörös virágokkal emlékeztek meg az október 7-i tragédia áldozatainak tiszteletére (Fotó: Shutterstock)

„Átkaroltam az első fát, arccal a földbe fúródva, a kezemet a fejemre szorítva, és csak imádkoztam Istenhez, hogy élhessek, és hazatérhessek a gyerekeimhez” – idézte fel a 47 éves Eilat Shalev a Nova fesztiválon átélt borzalmas perceket. Férjével, Shai Shalevvel autóval próbáltak menekülni a támadás elől, de a terroristák tüzet nyitottak rájuk, és elsodródtak egymástól. Eilat a közeli ültetvények felé futott, végül egy pomelófák közti árokban húzta meg magát. Reszketve és rettegve várt órákon át, amikor hirtelen egy golyó csapódott a földbe alig pár centire a fejétől. Eilat mozdulatlanul feküdt, holtnak tettetve magát órákig, amíg végül meg nem találták az izraeli katonák.

Férje azonban nem volt ilyen szerencsés: öt nappal később azonosították a holttestét. A négygyermekes anya a történtek után a hitben keres támaszt, de a gyász feldolgozhatatlan számára: „Ahogy telnek a napok, nem hogy jobb, hanem egyre rosszabb. A hiánya egyre nagyobb, mert egyre jobban megérted, hogy soha nem jön vissza. Hogy tényleg nem jön vissza.”

Máig hallom a kislányom zokogását – emlékszik vissza a magyar származású anya

„Terroristák ébresztették a kétéves kislányomat, aztán elvitték a férjemet” – idézte Lisaj Lavi magyar származású túlélő. A Nahal Oz kibuc 38 éves lakója két kislányával a biztonsági szobában rejtőzött, amikor hajnalban betörtek hozzájuk a fegyveresek. Egy szomszéd fiúra fogtak fegyvert, és rákényszerítették, hogy hívja elő Lisajt és gyermekeit a rejtekhelyről, így jutottak be a házba.

Férje, Omri Miran izraeli–magyar kettős állampolgár volt, akit megkötözve hurcoltak el. Lisaj elmondása szerint a családapa utolsó szavai az idősebb lányukhoz szóltak: „Vigyázz a testvéredre.” Ezt követően Omrit a támadók magukkal vitték, Lisaj pedig egyedül maradt a két sokkos állapotú gyermekével.

A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen indított október 7-i támadásakor megrongált ház a dél-izraeli Beeri kibucban (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

A kibucban aznap szinte minden család gyászolt valakit. Omrit csak hetek múlva engedték szabadon a gázai fogságból a túszcsere során; bár fizikailag sértetlenül tért vissza, a lelki sebek mélyek maradtak. „Az én kislányaim is apát akartak, vele akartak menni… máig hallom a zokogásukat” – mondta Lisaj, utalva arra, hogy a gyermekek hogyan sírtak, amikor elvitték az édesapjukat.

27 pokoli perc

A Hamász október 7-én mintegy 240–253 embert hurcolt el Gázába, köztük sok gyermeket és időst is. A szabadult rabok visszaemlékezései részletesen bemutatják a megélt brutalitást, az éheztetést és az abnormális körülményeket, amivel szembesülniük kellett.

„Minden 11:25 és 11:52 között történt” – idézte fel Chen Goldstein-Almog a reggelt, amikor Kfar Aza kibucban, alig két kilométerre a gázai határtól fegyveresek törtek be az otthonukba. „Zsidók, zsidók” – kiabálták, miközben lerohanták a házat. Chen férje, Nadav fegyvertelenül próbálta védeni a családját, de a támadók azonnal lelőtték.

A házban kutatva a terroristák rábukkantak Chen húszéves lánya, Yam szobájában egy katonai egyenruhára – a fiatal nő az izraeli hadsereg önkéntese volt. Ez elég volt ahhoz, hogy könyörtelenül kivégezzék. Chent és három kisebb gyermekét ekkor már a pánikszobából előráncigálták a fegyveresek. Chen szinte minden pillanatot fel tudott idézni. Látta haldokló lányát, amint utolsó lélegzeteit veszi, és hallotta a vér bugyborékoló hangját. „Olyan könnyedén végeztek vele” – idézte fel, milyen hidegvérrel gyilkoltak a támadók.

Mire feleszmélt, a terroristák már autóba tuszkolták őt és gyermekeit. Hét perccel később már mindannyian a Gázai övezetben voltak, túszként. Chen Goldstein-Almog története csak egy a sok közül. Október 7-én családok tucatjait szakították szét hasonló kegyetlenséggel – sokakat pedig nemcsak a vérengzés, hanem a rabság borzalmai is utolértek.

A Hamász fegyveresei több mint kétszáz embert hurcoltak magukkal.

A túlélők nap mint nap a földi poklot élték meg: a bezártság, az éhezés és a folyamatos rettegés vált mindennapossá – különösen a gyerekek és az idősek számára, akik a legkiszolgáltatottabbak voltak a Hamász fogságában.

„Arra kényszerítették, hogy nézzen meg olyan videókat, amelyeket állítólag október 7-én forgattak. Amikor sírni kezdett, fegyvert szegeztek rá” – mesélte nagynénje a 12 éves Eitan Yahalomi megpróbáltatásairól, aki 52 napot töltött a Hamász fogságában. A fiúval elmondhatatlan szörnyűségeket tettek – mondta –, és bár azóta kiszabadult, édesanyja szerint „hiába erős, nincs jól”.

A 78 éves Ruti Munder története sem kevésbé megrázó. Ő, a lánya és az unokája közel ötven napot töltöttek túszként Gázában. A The Guardiannek elmondta, hogy egy fullasztóan szűk szobában tartották őket fogva, ahol mindössze néhány műanyag szék és egyetlen lepedő szolgált fekhelyként. Kezdetben naponta kétszer kaptak teát és némi konzervet, a gyerekeknek apró édességet is – ám ahogy fogytak a készletek, egyre ritkábban jutottak ételhez.

Ruti unokaöccse, Shahar Mor szerint a fogva tartóik néha emberi gesztusokat is mutattak: „Egy fedél alatt ettünk velük, és még kártyát is adtak, hogy gyorsabban teljen az idő.” Ezek a pillanatok azonban semmit sem enyhítettek a veszteségek fájdalmán: sok túsz ugyanis csak a fogságban tudta meg, hogy szerettei meghaltak.

Akadtak gyerekek, akik a születésnapjukat is rabságban töltötték, míg egyes családok csak a híradók felvételein látták viszont élve szeretteiket.

„Bearing Witness”, avagy a brutalitás nyers képei a világnak

Izraelben és szerte a világon megrendülten fogadták a túlélők vallomásait – ezek a hiteles beszámolók örök mementói maradnak a terrortámadás borzalmainak. E vallomások és a történtekről készült nyers felvételek szolgáltak alapul ahhoz, hogy az izraeli védelmi minisztérium elkészítse azt a dokumentumfilmet, amely az október 7-i Hamász-támadás valós pillanatait mutatja be, a tanúk, túlélők és a biztonsági kamerák felvételeit összegyűjtve.

„Tíz zsidót öltem meg saját kezemmel. A halott zsidó nő telefonját használom, hogy most felhívjalak benneteket” – hallható egy férfi hangja az izraeli védelmi minisztérium szóvivői irodája által készített, mintegy 47 perces dokumentumfilmben, amely az október 7-i Hamász-támadás eredeti, nyers felvételeiből állt össze.

A készítők célja nem a propaganda, hanem a valós események hiteles bemutatása és megőrzése volt. A film kamerák, drónok és mobiltelefonok által rögzített képsorokon keresztül mutatja be azt a reggelt, amikor fegyveresek izraeli falvakat és a Nova zenei fesztivált támadták meg.

A felvételek rendkívül megrázók. Látható, ahogy fegyveresek megállítanak egy autót, majd gépfegyverrel tüzet nyitnak rá, a bent ülőket pedig közvetlen közelről kivégzik. Egy másik jelenetben egy terrorista néhány szó után hidegvérrel lelő egy asztal alá bújt kislányt. Egy apa két kisfiával próbál a bunkerbe menekülni, ám egy gránát megöli a férfit, a gyerekek pedig sokkos állapotban rohannak ki a romok közül. Több felvételen is megégett, megcsonkított testek láthatók, a támadók pedig több helyszínen ISIS-zászlókat is lengettek, ami az izraeli hatóságok szerint azt jelzi, hogy a Hamász brutalitása a dzsihadista terrorszervezetek szintjét idézi.

A dokumentumfilmet a nyilvánosság számára nem tették közzé, kizárólag zárt körű, titoktartási szerződéssel biztosított vetítéseken mutatták be. Az első vetítést egy Tel-Aviv melletti katonai bázison tartották külföldi újságírók és diplomaták számára, később politikusok és hollywoodi filmes szakemberek – köztük izraeli modell Gal Gadot és Guy Nattiv filmrendező – is megtekinthették. A névre szóló meghívóval látogatható eseményeken szigorúan tilos volt kép- vagy hangfelvétel készítése, több helyszínt pedig rendőri védelem biztosított.

Az izraeli kormány kommunikációja szerint a film célja a holokauszttagadáshoz hasonló jelenségek elleni fellépés volt, mivel sokan a világban kétségbe vonják az október 7-i vérengzés mértékét.

A vetítéseken jelen lévő újságírók és diplomaták megrendülten távoztak, többen sírva hagyták el a termet.

Izrael védelmi minisztere arról is beszámolt, hogy a Gázába tartó Greta Thunberg vezette aktivistacsoport számára is levetítették a filmet, ám ők néhány percnél tovább nem bírták nézni.

Az izraeli vezetés a filmet, a tanúvallomásokat és a bizonyítékokat történelmi ereklyeként kezeli, a cél nem a bosszú, hanem a megtörtént valóság megőrzése és az áldozatok emlékének tisztelete.

Izrael nem nyugszik, amíg az utolsó túszt haza nem hozza – élőt is, holtat is

Ezt Isaac Herzog izraeli elnök mondta, aki jelenleg is szorgalmazza a Hamásszal, többek között Egyiptom és Katar közvetítésével, hogy újabb túszcserék és túszmentések jöjjenek létre. Ezek a tárgyalások a szakértők szerint kulcsfontosságúak a háború lezárásának feltételei között.

Az izraeli kormány legutóbbi hivatalos álláspontja szerint 48 túsz van még fogságban, akiket a Hamász őriz, ebből körülbelül 20-22 főről gondolják, hogy él.

A Hamász palesztin iszlamista szervezet fogságából szabaduló Árbel Jehúd, mielőtt a fegyveresek átadnák a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek Hán Júniszban (Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad)

A történtek dokumentálása és a túlélők beszámolóinak megőrzése révén az izraeli vezetés biztosítani kívánja, hogy a világ ne felejtse el a támadás borzalmait és az áldozatok szenvedését. Miközben a harcok és a politikai feszültségek továbbra is fennállnak, a remény az, hogy minden túsz előbb-utóbb visszatérhet családjához.

Kiemelt kép: A Nova elektronikus zenei fesztiválon megölt emberek hozzátartozói megemlékeznek az áldozatokról a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei által elkövetett vérengzés első évfordulójának alkalmából a támadás színhelyén, a dél-izraeli Reim kibuc környékén (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)