Csütörtök este legalább 17 járatot földre kényszerítettek Münchenben, miután több drónt is észleltek a közeli légtérben. A repülőtér péntek este közleményben tudatta, hogy a járatokat helyi idő szerint 21:30-kor állították le, mintegy 6500 utast érintve – írja a BBC.
Ez a legutóbbi eset is része annak a sorozatnak, amelyben drónok az elmúlt hetekben rendre megzavarták az európai légi közlekedést. Szombat reggel a müncheni repülőtér közölte, hogy a járatok „fokozatosan újraindultak”, de figyelmeztetett, hogy egész nap késések várhatók.
Csütörtökön Belgiumban is vizsgálták 15 drón észlelését az Elsenborn katonai létesítmény felett, a német határ közelében – jelentette a belga sajtó. Az észlelést követően a drónok állítólag Belgiumból Németországba repültek, ahol a rendőrség a nyugat-németországi Düren városában is látta őket. A hatóságok eddig nem tudták megállapítani, honnan indultak a drónok és kik irányították őket.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter pénteken közölte, hogy szombaton az európai belügyminiszterek találkozóján – amely eredetileg migrációs csúcsként volt meghirdetve – fel fogja vetni az antidrónevédelmi kérdést.
Korábban a miniszter ígéretet tett arra is, hogy előterjeszti a jogszabályt, amely könnyebbé teszi a rendőrség számára, hogy a hadsereget kérje drónok lelövésére. Az Európai Unióban tapasztalt drónészlelések nyomán e hét elején Koppenhágában uniós vezetői csúcsot is tartottak.
Kapcsolódó tartalom
Több tagállam támogatja egy többrétegű „drónfal” kiépítését, amely képes gyorsan észlelni, nyomon követni és megsemmisíteni az orosz drónokat.
Az utóbbi napokban húsz orosz drón lépett be Lengyelország légterébe, valamint orosz MiG–31-es vadászgépek is megsértették Észtország légterét. Koppenhága és Oslo repülőtereit szintén le kellett zárni, miután ismeretlen drónokat észleltek a repülőtér és katonai légtér közelében. Friedrich Merz német kancellár a csúcs előtt úgy fogalmazott: a légteret érő behatolások egyre súlyosabbak, és „észszerű feltételezés”, hogy a drónok Oroszországból érkeznek.
Moszkva tagadta az érintettséget, míg a dán hatóságok szerint nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország állna a háttérben. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Fekete-tenger partján, Szocsiban tartott csúcstalálkozón nevetve reagált a feltételezésre, miszerint ő küldött volna drónokat Dániába.
„Nem fogom többet csinálni. Nem fogom többet – sem Franciaországban, sem Dániában, sem Koppenhágában”
– mondta az orosz elnök.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a védelmi minisztérium és a hadiipar vezetőivel tanácskozik a moszkvai Kremlben 2024. november 22-én. Putyin bejelentette, hogy megkezdődik az Oresnyik hiperszonikus rakétarendszer sorozatgyártása (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Vjacseszlav Profokjev)











