Volker Türk az X-en közzétett üzenetében reményét fejezte ki, hogy az a lendület, amellyel véget lehet vetni a gázai harcoknak, egyúttal a konfliktus tartós lezárása felé is utat nyit majd, teret engedve a nemzetközi joggal összhangban kezdett újjáépítésnek, illetve a régóta szükségessé vált kétállami megoldásnak.
Kapcsolódó tartalom
A főbiztos az üzenetben sürgette a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok, illetve az izraeli börtönökben őrzött palesztin foglyok elengedését, valamint hangsúlyozta, hogy fontos eljuttatni a humanitárius segélyeket az övezetbe.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet péntek este jelentette be, hogy hajlandó azonnal elengedni a még fogságában lévő túszokat, valamint kész a már meghalt túszok holttestét is kiadni. A szervezet a közleményt nem sokkal azt követően adta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök vasárnap estig adott határidőt a Hamásznak az amerikai béketerv elfogadására.
Kapcsolódó tartalom
A bejelentést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is üdvözölte, amelynek főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ezzel kapcsolatban leszögezte: „a legjobb gyógyszer a béke„.
Kiemelt kép: Palesztinok izraeli légicsapásban megsemmisült házak romjai között Gázában. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyvereseinek Izrael ellen 2023. október 7-én végrehajtott támadására válaszul indított izraeli légi és szárazföldi hadmûveletekben eddig már több, mint 54 ezer palesztin ember vesztette életét (MTI/AP/Dzsehad as-Srafi)











