A szervezők 240 tüntetést terveztek, az ügyvivő kormányzat 76 ezer rendőrt mozgósított az október 2-i sztrájknapra. Körülbelül 5000 rendvédelmi tisztet vezényeltek Párizsba, ahol a több tízezer ember vehetett részt a csütörtöki tüntetéseken.
Kormány nélküli kormányfőtől követelik a változást
A hatóságok országosan mintegy 300–350 ezer demonstrálóra – köztük 20–40 ezer párizsira – számítanak.
🔴 2 OCTOBRE – LE BRAS DE FER SOCIAL 🔴
À #Rennes, des étudiants qui tentaient un #blocage ont été dispersés par la police lors de la #mobilisation du #2octobre. pic.twitter.com/z4uxW1t7Nm— IA1 (@IA1_INFO) October 2, 2025
Ez a részvételi arány csökkenését jelenti az országos tiltakozási hullám első, szeptember 18-i tüntetés óta, amelyen a hatóságok szerint 500 ezer, a CGT szakszervezet becslései alapján viszont több mint egymillió fő vett részt.
Míg a szakszervezetek megmozdulásainak legfőbb célja, hogy fenntartsák a nyomást a tervezett megszorítások okán Sébastien Lecornu kormányfőre, akit szeptember 9-én nevezett ki Emmanuel Macron köztársasági elnök. Csakhogy az érdekvédő szervezetek
egy politikai vákuum kellős közepén igyekeztek követeléseiknek érvényt szerezni csütörtökön: Franciaországnak nemhogy költségvetése, de – pillanatnyilag – kormánya sincsen.
Bár Sébastien Lecornu október 1-jére ígért kormányalakítást, ez végül nem történt meg. Ugyanakkor ra Midilibre.fr szerint elképzelhető, hogy hamarosan megtörténik a Lecornu-kabinet kinevezése, hiszen „Emmanuel Macron aznap visszatér Dániából, szóval miért ne? Bár a dátum még nem végleges, a nevek már keringenek”.
A nemzeti zászlót lengeti az egyik tüntető Párizsban 2025. szeptember 18-án, a francia kormány tervezett megszorító intézkedései miatt a szakszervezetek által meghirdetett országos tiltakozáson (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)Bayrou ment, a megszorítás maradt
A Le Parisien információi szerint az új kormányzat összetételében nem sokban különbözne a saját maga ellen kért bizalmi szavazáson megbukott Francois Bayrou kormányától. Bayrou egy olyan költségvetési tervezetet nyújtott be, amely 44 milliárd eurós „megtakarítást” tartalmazott. A bukott kormányfő ehhez a tervezethez kért bizalmat a nemzetgyűléstől, amely leszavazta ugyan a miniszterelnököt – ám a benyújtott tervezetet azóta sem vonták vissza.
Miközben rohan az idő, és Franciaország második esztendeje sodródik a parlament által elfogadott költségvetés nélkül – a 2025-ös, decemberben benyújtott törvényt csak rendkívüli intézkedésként, az ország működőképességének fenntartása okán sikerült elfogadtatni – a növekvő anyagi terhek a lakosság egyre szélesebb rétegeinek megélhetését veszélyeztetik.
A Le Figaro csütörtökön úgy értesült: a 2026-os költségvetési tervezetet csütörtökön nyújtják be a közpénzügyi főtanácsnak.
#2OCTOBRE Estimation : 3000 manifestants dans les rues de #Bayonne Avec toujours des revendications pour le maintien et le financement des services publics et la suppression de la réforme des retraites @F3euskalherri @F3Aquitaine pic.twitter.com/tJ1IhOTI4f
— Stéphanie Deschamps (@StephanieF3EH) October 2, 2025
Bayrou klónja?
Vincent Vitrac, a CFDT szakszervezet provence-i fémipari szervezetének főtitkára a BFMTV-nek az október 2-i, marseille-i felvonulás előkészületei során úgy fogalmazott:
„Ez az infláció már meghaladja a képességeinket!
Fenn akarjuk tartani a nyomást, és azt szeretnénk, hogy Sébastien Lecornu meghallgasson minket.”
Sophie Binet, a CGT főtitkára a BFMTV-nek nyilatkozva elítélte a „munkások háta mögött megkötött politikai alkukat”. Rámutatott: „A szakszervezetek eredetileg azért hirdettek országos megmozdulást, hogy tiltakozzanak a még az előző kormányfő, Francois Bayrou által a nyáron bejelentett 44 milliárd eurós költségvetési megtakarítási terv ellen, amelyet egyelőre az új miniszterelnök – aki még mindig nem alakított kormányt – sem vetett el.”
A legerősebb szakszerevet főtitkára vasárnap Lecornut Bayrou klónjának nevezte.
Sophie Binet membre du parti socialiste a été élue secrétaire nationale de la CGT en 2023. Elle a fait une déclaration publique qu’elle ne voulait pas la chute du GVT Lecornu-Macron. Sophie Binet a trahi la CGT et les millions de salariés. Elle travaille pour le MEDEF😎 pic.twitter.com/J9UXIiuROu
— Ingénieur social-Libre de penser et d’agir ✌️ (@PatrickGuicha20) September 30, 2025
A CGT szintén az elmúlt hétvégén felhívta a figyelmet: „Miközben a vállalatok 230 milliárd dolláros állami támogatást kapnak, az ország dezindusztrializációja folytatódik, és a cégek továbbra is kihelyezik termelésüket; így tesz például a Renault, amely bezárja gyártósorait Franciaországban, vagy a Valéo autóipari beszállító, amely évente több millió dolláros állami támogatást kap olyan termékek fejlesztésére, amelyek gyártását Törökországba helyezi át, és bejelentette 900 munkahely megszüntetését Franciaországban.”
Fennakadások a tömegközlekedésben
A sztrájk miatt a Franciaországba látogatók fennakadásokat tapasztalhattak a közlekedésben: leállt többek között a TGV nagysebességű vasúti rendszer, számos metró- és elővárosi vasútállomás is zárva maradt csütörtök délelőtt.
A kiemelt kép illusztráció. Tüntetők Párizsban 2025. szeptember 18-án, a francia kormány tervezett megszorító intézkedései miatt a szakszervezetek által meghirdetett országos tiltakozónapon. A transzparens feliratának jelentése: harcban (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)











