Cikkünk frissült!
A késelés a crumpsalli zsinagógában történt, az esethez pedig a Manchestert és környékét magába foglaló nagyvárosi és ceremoniális megye, Greater Manchester járőrei vonultak ki.
Andy Burnham, Greater Manchester polgármestere a BBC rádiójának nyilatkozva azt mondta, hogy „komoly incidens” történt.
A városvezető azt tanácsolta a hallgatóknak, hogy „kerüljék el a környéket”. „Ugyanakkor biztosíthatom önöket, hogy a közvetlen veszély már elmúlt” – tette hozzá. Elmondása szerint az incidenst a helyszínen lévők és a Greater Manchester rendőrsége „hatékonyan” kezelte.
A helyszínről több fotó is napvilágot látott már:
Lelőtték a támadót, négy sérültről tudnak eddig
A helyi mentőszolgálat ugyancsak „súlyos incidensnek” nevezte a történteket.
Mindeközben a helyi rendőrség közölte, hogy a zsinagógában történt támadás gyanúsítottját lelőtték.
Azt nem árulták el, hogy a támadó milyen állapotban van, azonban nem sokkal később kiderült, hogy az incidensben eddig négy sérültről tudnak – írta a BBC.
Rendkívüli művelet indult, perceken belül cselekedtek a rendőrök; a polgármester szerint az elkövető valószínűleg meghalt
Frissítés, 12.02-kor: Andy Burnham egy újabb nyilatkozatban a BBC-nek azt mondta:
„feltételezhető”, hogy a lelőtt gyanúsított meghalt, bár erről hivatalosan még ő sem kapott megerősítést.
(Mindeközben a közösségi médiában is olyan, érzékeny tartalmú felvételek láttak már napvilágot, amelyeken valószínűleg az egyik áldozat holtteste látható.)
Ez egy időben a rendőrség további részleteket közölt: egy szemtanú helyi idő szerint 9.31-kor riasztotta őket az esetről. Elmondása szerint a támadás azzal kezdődött, hogy az autó a zsinagógánál összegyűlt tömegbe hajtott, majd a támadó legalább egy embert megszúrt késsel.
A rendőrség helyi idő szerint 9.37-kor rendelt el riasztást, valamint azt a protokollt – az úgynevezett „Operation Plato”-t – is életbe léptették, amelyet nagyszabású incidenseknél (például terrortámadásoknál) alkalmazni szoktak.
9.38-kor pedig a járőreik lövéseket adtak le a gyanúsítottra.
A mentősök 9.41-kor érkeztek a helyszínre. Mostanáig négy járművet vezényeltek ki a helyszínre, hogy segítséget nyújtsanak a sérülteknek. A rendőrség az incidens kivizsgálásának idejére arra kéri a civileket, hogy kerüljék el a területet.
A manchesteri incidens a zsidó naptár legszentebb napján, Jom Kippur idején történt. Ezen a napon a vallásos zsidók zsinagógába mennek és böjtölnek.
Megszólalt a miniszterelnök is: visszautazik országába és rendkívüli ülést hívott össze
Keir Starmer brit kormányfő közölte, hogy „megdöbbentette” a zsidó naptár legszentebb napján történt támadás.
„Megdöbbentett a crumpsalli zsinagógában történt támadás. Az, hogy ez a zsidó naptár legszentebb napján, Jom Kippurkor történt, még borzalmasabbá teszi az esetet. Gondolataim az érintettek szeretteivel vannak, és köszönetet mondok a mentőszolgálatoknak és az elsősegélynyújtóknak.”
– írta a brit kormányfő az X-en.
A BBC szerint Keir Starmer utóbb azt is bejelentette, hogy a történtek miatt megszakítja részvételét az Európai Politikai Közösség koppenhágai találkozóján, és hamarosan visszatér országába. A miniszterelnök már csütörtök délutánra rendkívüli kormányülést hívott össze Londonba.
Már összesen három halottról tudnak, bomba is lehet a helyszínen
Kora délután a BBC már arról írt, hogy helikopterek is voltak a helyszínen, és a brit kormányfő bejelentette, hogy az ország zsinagógáiban a mostani eset után „további rendőri erőket” vetnek be óvintézkedésként. „Mindent megteszünk a zsidó közösség biztonságának érdekében” – fogalmazott Starmer.
A rendőrség mindeközben közölte, hogy az áldozatok közül ketten meghaltak, és ugyanezt feltételezik a gyanúsítottról is. Az ő esetében azonban ezt nem tudták biztosan megerősíteni, mert bombagyanús tárgyat láttak nála, ezért a helyszínre bombaszakértőket hívtak.
A rendőrség szerint további három civil súlyos állapotban van.
Károly király is megdöbbenését fejezte ki
A brit uralkodó közölte, hogy Kamilla királyné „mélyen megdöbbentek és elszomorodtak” a manchesteri támadás hírére.
„Különösen egy ilyen jelentős napon a zsidó közösség számára. Gondolataink és imáink azokkal vannak, akiket ez a szörnyű esemény érintett, és nagyra értékeljük a mentőszolgálatok gyors reagálását”
– fogalmazott a király.
Egy szemtanú és egy videó szerint így történt az eset
A BBC Radio Manchester munkatársai beszéltek Gareth-szel, egy szemtanúval, aki elmondta, hogy az incidens idején a kisteherautójával haladt el a környéken. Azt mondja, hogy a forgalom miatt késlekedett, és azt hitte, hogy „normális ütközés” történt, de ahogy közeledett, látott egy férfit, aki „a földön vérzett”.
Gareth azt mondja, hogy látott egy másik férfit is, aki egy autó előtt „a földön feküdt”, és hallotta, hogy az emberek kiabálnak. Ezen kívül látott egy harmadik embert, egy férfit, aki késsel „szurkálta az ablakot” egy közeli épületen, hogy bejusson.
„Pár másodpercen belül megérkezett a rendőrség, pár figyelmeztetést adtak neki, de nem hallgatott rájuk, ezért tüzet nyitottak”
– magyarázza Gareth, hozzátéve, hogy a kést tartó férfi ezután a földre esett. Elmondása szerint a férfi ezután „megpróbált felállni, és ők újra rálőttek” – mondta a szemtanú, aki mindezt ezt „idegtépő” látványnak írja le.
Mindeközben egy, a BBC által látott videón – amelyet valószínűleg egy civil vett fel, és amely megerősíti a fenti elbeszélést – két fegyveres rendőr látható, amint fegyverüket egy földön fekvő alakra szegezik. A felvételen látható egy másik személy is, aki a zsinagóga kapujánál fekszik, vérfolt veszi körül, és egy fekete autó áll közvetlenül jobbra tőle.
Az egyik rendőr ezután odamegy a kerítéshez, ahol egy kis csoport gyűlt össze, és azt kiabálja nekik:
„Bomba van nála. Menjenek innen!”
Másodpercekkel később a rendőrség által figyelt alak megpróbál felállni a földről, amelyet követően durranások (vélhetően lövések) hallatszanak a felvételen, és a férfi visszaesik a földre. A szóban forgó videó egy kis részlete (a rendőrök figyelmeztetéséről) itt megtekinthető.
Fotón a támadó
A közösségi médiában közzétettek egy fotót a támadóról, amint a zsinagóga kerítésén belül áll, több tárggyal az oldalára kötve.
A személy megjelenése – kopasz fej, szakáll, sötét ruházat, fehér tárgyak a derekán – megegyezik azzal a férfival, akiről a támadás helyszínén készült, hitelesített videón látható, hogy lelőtték a rendőrök – írta a BBC.
Irányított robbantást hajthattak végre
A manchesteri rendőrség időközben hivatalosan megerősítette azt is, hogy a gyanúsított meghalt.
A BBC szerint a délutáni órákban egy hangos detonációt lehetett hallani a helyszínről, amely esetleg egy irányított robbanás lehetett. Utóbb a rendőrség azt közölte erről, hogy
a zajt azok a speciális eszközök okozták, amelyeket „óvintézkedésként a gyanúsított járművébe való bejutáshoz” használtak.
Azt is közölték, hogy „nincs veszély a lakosságra nézve, és a nyomozás folytatása során további tevékenységek várhatók ezzel a súlyos eseménnyel kapcsolatban”. Az embereknek azonban továbbra is azt tanácsolják, hogy maradjanak távol a területtől.
Két férfit bilincsben vittek el, de nem tudni, miért
Időközben egy szemtanú szerint– aki ugyancsak a BBC-nek nyilatkozott – két, bilincsben elvezetett férfit látott egy lakóövezeti utcán a közelben. Elmondása szerint a környék nagyon nyugodt, és nem ismerte a bilincsben lévő embereket.
„Lezárták az utat, és egy rendőrségi helikopter repül felettünk. Hat vagy hét rendőrautó volt ott fegyveres rendőrökkel”
– tette hozzá.
A manchesteri rendőrség azonban egyelőre nem erősítette meg, hogy az incidenssel kapcsolatban bárkit is elfogtak volna. Más jelentések szerint a környéken a brit Különleges Légi Szolgálat, az SAS egyik helikopterét is látták a helyszínen, amely egy terrorellenes művelet részeként vetettek be.
Terrortámadássá nyilvánították az esetet, miközben megerősítették, hogy tényleg elfogtak két férfit ezzel összefüggésben
A brit rendőrség helyi idős szerint 15 óra körül terrorcselekménynek nyilvánította az eseményt a BBC szerint.
Továbbá azt is közölték, hogy a rendőrség már ismeri a támadó személyazonosságát, „noha a helyszínen fennálló biztonsági okok miatt jelenleg nem tudják megerősíteni” az információt a holttest alapján.
A rendőrség emellett azt is közölte, hogy valóban elfogtak további két embert a terrortámadással összefüggésben – ők feltételezhetően a fentebb említett férfiak lehetnek.
A zsinagógában lévő zsidók segítettek megállítani a támadót
A rendőrök – egész pontosan Sir Stephen Watson rendőrfőkapitány – délután azt is közölte, hogy összesen négy embert ápolnak kórházban súlyos sérülésekkel. Emellett elmondta, hogy
a hívők segítettek megakadályozni azt, hogy a támadó bejusson az épületbe, és folytassa az ámokfutását.
„A támadás idején nagyszámú hívő tartózkodott a zsinagógában, de a biztonsági személyzet és a bent tartózkodó hívők azonnali bátorságának, valamint a rendőrség gyors reagálásának köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a támadó bejusson” – fogalmazott a rendőrfőkapitány.
A kiemelt kép illusztráció: az ortodox zsidó közösség egyik tagja a londoni Stamford Hill negyedben 2023. november 3-án. Az akkori palesztinpárti tömegtüntetések után Sir Mark Rowley, a brit rendõrség, a Scotland Yard vezetõje mély aggodalmát fejezte ki a vallási közösségek közötti feszültség kialakulása miatt, mert a zsidóellenes gyûlölet-bûncselekmények száma a tizennégyszeresére, a muzulmánelleneseké háromszorosára nõtt 2022-höz képest a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael fegyveres konfliktusának október 7-i kirobbanása óta. MTI/EPA/Tolga Akmen.











