A német ügyészség előzőleg azt közölte, hogy a gyanú szerint az őrizetbe vettek a Hamász megbízásából, terrortámadás céljából lőszereket és fegyvereket szereztek be. Közülük ketten német állampolgárok, a harmadik pedig egy Libanonban született férfi, idén nyár óta foglalkoztak fegyverbeszerzéssel. A letartóztatáskor több fegyvert, köztük egy AK–47-es gépkarabélyt, pisztolyokat és nagy mennyiségű lőszert foglaltak le.
„A fegyverek a Hamász számára szolgáltak volna izraeli vagy zsidó intézmények elleni merényletekhez Németországban”
– közölte a karlsruhei hatóság.
A német belügyminiszter, Alexander Dobrindt Brüsszelben azt mondta, hogy
a fenyegetés konkrét volt, bár nem lehetett pontosan meghatározni az esetleges támadások célpontjait.
Elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt egy, a biztonsági szervek által ismert, a Hamásszal kapcsolatban álló, terrorizmussal gyanúsítható személy érkezett az országba. Az elmúlt hónapokban azonban nem volt egyértelmű, hogy egy esetleges merénylet mely személyek, rendezvények vagy intézmények ellen irányult volna.
A Hamász a közleményben azt írta, hogy a vádak alaptalanok, amelyek célja a mozgalom hírnevének rontása, illetve a németek szimpátiájának csökkentése a palesztin nép iránt. Az antiszemita terrorszervezet azt közölte, hogy harcukat kizárólag Palesztinára korlátozzák.
Szerdán a hatóságok őrizetbe vettek Berlinben három személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy
fegyverek és lőszerek beszerzésében vettek részt a Hamász számára, amelyeket gyilkosságokhoz, izraeli vagy zsidó intézmények elleni támadásokhoz szántak Németországban.
„A férfiak őrizetbe vétele során különböző fegyvereket, köztük egy AK–47-es gépkarabélyt és több pisztolyt, valamint jelentős mennyiségű lőszert találtak” – közölték szövetségi ügyészek.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber)











