Egy, a hét elején megjelent közlemény szerint
a kínai kormány azzal számol, hogy az ünnepi időszakban 2,36 milliárd utazást bonyolítanak majd a kínaiak.
Hagyományosan ilyenkor útra kelnek a családok, hogy az ország távoli pontjain élő rokonaikat felkeressék – számolt be az Index a Hszinhua kínai állami hírügynökség alapján.
„Az utazás – családi vagy turista jellegű – brutális számokat fog mutatni” – idézték Li Jang közlekedési miniszterhelyettest ezzel kapcsolatban. A kínai számítások szerint az ünnep minden egyes napján átlagosan 295 millió utazással számolnak, ami 3,2 százalékkal magasabb érték a 2024-esnél.
A politikus elmondta, hogy az utazások 80 százalékát saját autóval bonyolítják majd az emberek, ez pedig várhatóan megterheli az autópályákat, amelyeken napi 70 millió járművel számolnak.
Az autósok helyzetét ugyanakkor könnyíti majd, hogy az aranyhéten nem kell autópálya-matricát venniük, útdíjat fizetniük, és sűrítik a hipergyors mágnesvonatok járatait is. A várakozások szerint szép számmal lesznek kombinált utazások is, tehát amikor valaki repülőre száll, és utána vonattal folytatja az útját.
A légitársaságok ebben az időszakban 19,2 millió utazással kalkulálnak, ami éves szinten 3,6 százalékos növekedést jelent. A China Trading Desk nevű utazási marketingoldal arra számít, hogy a hagyományosan közkedvelt és ma már vízummentes beutazást lehetővé tevő ázsiai célpontok vezetnek majd, mint Malajzia, Thaiföld és Szingapúr, de a közelmúltbeli beutazási könnyítések óta az orosz „turistamágnes” városok is egyre több kínai foglalásról számolnak be.
Emellett az Alibaba-csoport utazási platformja, a Fliggy arról írt, hogy a kínaiak körében népszerű Dél-Korea éppen szeptember 29-én jelentette be, hogy turistacsoportok számára engedélyezik a vízummentes belépést (alighanem nem véletlen, hogy a dél-koreai elnök egy másik pozitív bejelentést is tett a kínaiakkal kapcsolatban nemrég).
Kapcsolódó tartalom
Közgazdászok azt várják, hogy a meghosszabbított aranyhét kedvező hatást gyakorol a turisztikai ágazat rövid távú kilátásaira, illetve majd a kínai kiskereskedelemre, amely augusztusban már lassulást mutatott a nyár eleji adatokhoz képest. Azonban a világ második legnagyobb gazdaságát továbbra is az elhúzódó ingatlanpiaci válság, az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi feszültségek terhelik, nem beszélve a munkanélküliségről – foglalta össze az Index.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: shutterstock.com)











