Betiltotta a Kína-ellenes gyűlöletkeltő tüntetéseket a dél-koreai elnök

| Szerző: hirado.hu
I Dzsemjong dél-koreai elnök elrendelte a Kína- és egyéb idegenellenes tüntetések betiltását, amit azzal indokolt, hogy rontják az országról alkotott képet és ártanak a gazdaságnak. Az államfő magas rangú tanácsadói előtt beszélt erről csütörtökön, amit élőben közvetített a tévé.

Azóta, hogy a szöuli kormány a hét elején vízummentességi programot vezetett be jövő júniusig a kínai turisták számára, szélsőjobboldali csoportok több Kína-ellenes tüntetést tartottak Dél-Koreában, több esetben kifejezeten a Kínai Kommunista Pártot támadták. Pedig sok helyi cég kifejezetten a kínai turisták számának megnövekedésétől remél hasznot, és erre alapozva hoz üzleti intézkedéseket.

„Ki akar ellátogatni egy olyan országba, hogy megnézzen nevezetességeket, meg vásároljon, ahol az emberek ok nélkül sértegetik őket? Teljesen be kell tiltanunk ezt a nemzeti érdekeinket és imázsunkat romboló, teljesen önsorsrontó és értelmetlen viselkedést” – jelentette ki az elnök. Elrendelte a külföldi turisták biztonságát veszélyeztető, gyűlöletkeltő cselekmények betiltását, valamint különleges intézkedésekét az idegengyűlölet megállítására.

Október 31-én kezdődik az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezet dél-koreai csúcstalálkozója, és ezen várhatóan részt vesz Hszi Csin-ping kínai elnök is.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még