A résztvevők három fő üzenetet fogalmaztak meg:
elutasítják a tömeges bevándorlást, tiltakoznak a szólásszabadság korlátozása ellen, és megálljt akarnak parancsolni az újbaloldali ideológiai nyomásgyakorlásnak.
A palesztin zászló a tüntetők számára egyszerre lett a nemzeti identitás háttérbe szorításának és a Nyugaton erősödő antiszemitizmusnak a szimbóluma. Nem véletlen, hogy brit zászlók mellett gyakran izraeli lobogók is feltűntek, sőt árusok kínálták őket a Westminster felé vezető utcákon.
Kapcsolódó tartalom
A rendezvénynek erős nemzetközi felhangja is volt. Színpadon szólalt fel Eric Zemmour francia szuverenista jobboldali politikus és Eva Vlaardingerbroek holland konzervatív aktivista, de a belga parlamentből is érkezett felszólaló, és mindannyian ugyanarra figyelmeztettek:
Európa belefáradt az állandó palesztinpárti demonstrációkba, miközben a saját polgárai egyre jobban a háttérbe szorulnak.
A brit mainstream sajtó igyekezett a rendezvényt a „szélsőjobboldali erőszak” köntösében láttatni, addig a résztvevők többsége egészen másként élte meg a napot. A Telegraphnak nyilatkozó résztvevők közül sokan családjukkal, gyermekeikkel, sőt unokáikkal vonultak.
„Közösségi séta volt ez, nem erőszakos tömeg” – mondta egy hatvanéves informatikus, aki szerint az igazi provokációt a rendőrség jelenléte jelentette Trafalgar Square-nél. Egy másik résztvevő, Mathilde Case-Hogestijn úgy fogalmazott: „Szabadon beszélhettünk a bevándorlásról anélkül, hogy félnünk kellett volna a megtorlástól. Ez felszabadító érzés volt.”
A menetelők többsége szerint a közös ügy volt a meghatározó. A transzparenseken és pólókon gyakran jelent meg az amerikai konzervatív aktivista, Charlie Kirk arcképe is, akit néhány nappal korábban lőttek le az Egyesült Államokban. A résztvevők imával és csenddel emlékeztek rá, szimbolikusan összekötve a brit tiltakozás ügyét a nemzetközi konzervatív mozgalmakkal.
A szervezők mozgalma már eddig is hatalmas hatást váltott ki, országszerte egyre több településen tűzik ki a brit zászlót, tiltakozásukat kifejezve amiatt, hogy az önkormányzatok rendre leszedik azokat „biztonsági okokra” hivatkozva, miközben más politikai szimbólumokat – a Pride zászlaját vagy az ukrán zászlót – szabadon engednek lobogni.
Sokan a hétvégi londoni eseményt fordulópontként értékelték.
„Nem vagyunk rasszisták. Egyszerű, dolgozó emberek vagyunk, akik félnek attól, hogy elveszítjük országunkat és kultúránkat”
– fogalmazott egy résztvevő.
A zászlóerdőben és a békés családi hangulatban mindez egyértelműen kifejezésre jutott. A kérdés csak az, hogy vajon a politikai elit meghallja-e a tömegek üzenetét, vagy továbbra is elintézi a történteket annyival, hogy „szélsőségesek” vonultak az utcára.
Kiemelt kép: Az Egyesítsük a királyságot címmel meghirdetett bevándorlásellenes tüntetés résztvevői Londonban (Fotó: MTI/EPA/Tayfun Salci)