Trump hatalmas összegre perli az őt „befeketítő” New York Timest

| Szerző: hirado.hu
Az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy 15 milliárd dollárra perli a The New York Timest rágalmazás és becsületsértés miatt.

„Túl sokáig hagyták, hogy a New York Times szabadon hazudjon, befeketítsen és rágalmazzon, és ennek vége, most!” – hangsúlyozta Donald Trump hétfőn a Truth Social közösségi média platformján. A pert Floridában, a republikánusok fellegvárában indították.

A késő este publikált bejegyzésében Trump kiemelte, hogy megítélése szerint

a lap a Demokrata Párt szócsövévé vált,

és felidézte, hogy a baloldali lap Kamala Harrisnek nyújtott támogatást a 2024-es elnökválasztáson.

„Kamala Harris támogatása valójában a The New York Times címlapjának közepére került, ami eddig hallatlan volt!” – fogalmazott az egyesült Államok elnöke.

Trump bejegyzésében

más médiumokat vagy tévéműsorokat is azzal vádolt, hogy bemocskolják őt.

A BBC emlékeztet, hogy nem először perli Trump a The New York Timest.

2023-ban egy bíró elutasította az akkori volt elnök által a lap ellen benyújtott pert, mondván, hogy a perben szereplő állítások alkotmányjogi szempontból megbuktak. Trump egy másik rágalmazási pert is elveszített 2023-ban, amikor hiába próbálta beperelni a CNN-t, amely állítólag Adolf Hitlerhez hasonlította.

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök a sajtó képviselőinek nyilatkozik a washingtoni Fehér Ház déli szárnyánál 2025. július 15-én (Fotó: MTI/EPA/Bloomberg pool/Al Drago)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még