Charlie Kirk halála után is tovább nőhet az általa elindított ifjúsági konzervatív hullám

| Szerző: Horváth Dániel
Charlie Kirk halála sokkolta az Egyesült Államokat, ám sokak szerint munkássága és öröksége már most történelmi küldetést teljesített. A mindössze 31 évesen elhunyt aktivista nem hivatalos pozícióból, hanem az egyetemekről kiindulva épített ki olyan ifjúsági konzervatív mozgalmat, amely a The Telegraph és a Die Welt szerint is Donald Trump második elnökségének egyik legeredményesebb támogatója lett. Kirk felismerte, hogy a jobboldal csak akkor törhet be a campusokra, ha a konzervativizmust újra menővé teszi, így lett ő a kapcsolat a fiatal szavazókhoz, akik közül milliókat nyert meg a Republikánus Pártnak. A merénylő golyója megállította, de a mozgalom, amelyet életre hívott, továbbra is működni fog.

Egy héttel azelőtt, hogy egy utahi campus eseményén a merénylő lövése végzett vele, Charlie Kirk Szöulban állt színpadon, és diadalittasan jelentette ki: világszerte zajlik a politikai ifjúság jobbra fordulása. „A jelenség, hogy fiatalok, főleg férfiak egyszerre fordulnak a konzervativizmus felé, több kontinensen is megfigyelhető” – mondta, miközben közönsége lelkesen skandált. Nem túlzott. Hazájában Kirk kulcsszerepet játszott abban, hogy Donald Trump másodszor is elfoglalhatta az Ovális Irodát.

Az amerikai politikában sok tényező segítette Trump visszatérését – Joe Biden gyengülő egészségi állapota, Kamala Harris képességeinek hiánya és az elszabaduló infláció is. De a fordulat legfontosabb gyökere a fiatalok körében keresendő. Míg 2021-ben a 18–29 éves korcsoport még 63–31 arányban a demokraták felé húzott, három évvel később már a republikánusok vezettek ebben a korcsoportban, ebben a trendben pedig Kirknek döntő hatása volt.

Menővé tette a fiataloknál a konzervativizmust

Charlie Kirk soha nem viselt közhivatalt, mégis milliókhoz jutott el. A chicagói külvárosban nevelkedett fiatal 18 évesen alapította meg a Turning Point USA-t (TPUSA), amely mára 850 egyetemen működtet klubokat, jobboldali előadókat hív, és tömegesen regisztrál szavazókat. Szervezete a konzervativizmus intellektuálisan pezsgő fesztivál arculatát domborította ki: pólók, szlogenek, matricák, de minden mögött egy tudatos stratégia állt.

Kirk felismerte, hogy a campusok baloldali dominanciáját csak úgy lehet megtörni, ha a jobboldalt a „menő oldalnak” mutatja. Ezért egyszerre szólította meg a közösségi médiában élő, provokációt kereső fiatal férfiakat és a hagyományos, keresztény konzervatív családokat. Vitái arról, hogy mi határozza meg, ki számít nőnek, vagy arról, hogy lehet-e egy férfiaknak szülni, legendássá váltak. Ellenfelei sokszor nem tudtak válaszolni, miközben videói tízmilliós nézettségeket hoztak a TikTokon és a YouTube-on.

Trump is elismerte a munkásságát

Donald Trump környezetében sokan elismerték, hogy Charlie Kirk olyan szavazói réteget mozgósított, amelyet a Republikánus Párt korábban elérhetetlennek tartott.

A fiatal férfiak és nők egy jelentős részét sikerült áthoznia a jobboldalra, sőt, ők váltak Trump második győzelmének titkos fegyverévé. Maga az elnök is kijelentette: „Charlie Kirk nélkül ez nem sikerült volna.”

A TPUSA rendezvényei, mint az évente megrendezett AmericaFest, több tízezer fiatalt vonzottak. Kirk podcastjei, könyvei, vitái és közösségi médiás jelenléte egy új politikai stratégát testesítették meg aki egyszerre aktivista, influenszer, ideológus és szervező.

Sziklaszilárd konzervatív

Kirk alakja ugyanakkor a liberális oldalon megosztó volt. Erőteljesen konzervatív álláspontokat képviselt: az abortuszt kategorikusan elutasította, az LMBTQ-mozgalmat a gyermekek megrontójának nevezte, az amerikai polgárjogi törvényt pedig hibának. Ezzel sokak ellenszenvét kivívta, de támogatói épp ezért látták benne a kultúrharc egyik fő vezérét.

A pandémia idején még inkább elmélyült világnézetében, a lezárásokat „a valaha volt legostobább dolognak” nevezte. Később a keresztény hitet is szorosabban összekapcsolta politikai aktivizmusával, amikor TPUSA Faith néven vallási szárnyat alapított.

A gép forog, az alkotó pihen

Ne higgyék el, ha azt mondják, a fiatalok mind liberálisok. Ez már nem így van” – mondta Donald Trump amerikai elnök.

Ebben a fordulatban Charlie Kirknek volt a legfontosabb személyes szerepe, és bár a merénylő golyója őt örökre elhallgattatta, az általa felépített ifjúsági konzervatív mozgalom jó eséllyel tovább viszi a zászlót.

Halála nemcsak híveit sokkolta, de Amerika egészét is. Országszerte tömegek gyűltek össze emlékére gyertyás megemlékezéseken. A TPUSA mozgalma, amelyet Charlie Kirk életre hívott, már az alapító nélkül is egy jól működő szervezet, amely több tízmilliós online követőtáborral és aktivisták tízezreivel bír. Charlie Kirk amerikai egyetemeken folyó pezsgő vitái és campusokon átívelő körútja, ha más formában is, de tovább fog folytatódni.

Kiemelt kép: Charlie Kirk konzervatív aktivista, a Turning Point USA társalapítója a republikánus párti elnökjelölt kampánygyűlése előtt Las Vegasban, 2024-ben (Fotó: MTI/AP/Alex Brandon)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még