A 31 éves chicagói Elias Rodriguez ellen kilenc pontban emeltek vádat, beleértve külföldi tisztviselők meggyilkolását és halálos kimenetelű gyűlölet-bűncselekmény elkövetését.
Az ügyészek szerint Rodriguezt az Izrael iránti gyűlölet motiválta, amikor május 21-én halálos lövéseket adott le a 30 éves Yaron Lischinskyre és a 26 éves Sarah Lynn Milgrimre, miközben éppen távoztak a Capital Jewish Múzeum egyik rendezvényéről.
A vádiratban ismertették Rodriguez online kijelentéseit a támadás előtt, köztük azt a felhívást, amelyben úgy fogalmazott, hogy „el kell párologtatni minden 18 év feletti izraelit”. A helyszínen állítólag azt mondta a rendőrségnek: Palesztináért tettem és Gázáért tettem. Emellett egy online manifesztumot is közzétett, amelyben kijelentette, hogy azok, akik felelősek Izrael gázai katonai akcióiért, elvesztették emberségüket – állítják az ügyészek.
Akár halálbüntetést is kaphat
A múlt hét csütörtök tárgyaláson Elias Rodriguez – narancssárga overallban – Randolph Moss amerikai szövetségi bíró előtt megerősítette, hogy elégedett jogi képviseletével. A nevében nyilatkozó védőügyvédje Rodriguez ártatlanságát hangsúlyozta a tárgyaláson – írja a Jewish Breaking News portál.
Hozzátették:
ha elítélik, Rodriguezra akár halálbüntetés is várhat, amit aztán egy hosszú jogi csata követhet.
Donald Trump elnöki adminisztrációja kiemelten kezeli az ügyet az antiszemitizmus elleni küzdelem részeként, az egyetemeken folyó polgárjogi vizsgálatok és a palesztinbarát aktivisták kiutasítására irányuló erőfeszítések mellett.
Az áldozatok – Lischinsky, a nagykövetség politikai részlegének kutatási asszisztense, és Milgrim, az adminisztratív személyzet tagja – a közeljövőben jegyezték volna el egymást. A két fiatal az Amerikai Zsidó Bizottság által szervezett fiatal diplomaták rendezvényén vett részt, amely szervezet az antiszemitizmus elleni küzdelemre és Izrael támogatására törekszik.
Kiemelt kép: Yaron Lischinsky és Sarah Milgrim (Forrás: X.com)











