Putyin gesztusokat és elismerést nyert
Az orosz elnök elsődleges célját már a találkozó tényével elérte: amerikai földön, egyenrangú nagyhatalmi partnerként állhatott Donald Trump mellett.
Nem kényszerült azonnali engedményekre, nem kapott új szankciókat, és sikerült elérnie, hogy Washington elálljon az európaiak által követelt feltétel nélküli tűzszünettől.
Trump még azt is kénytelen volt elismerni, hogy Oroszország területi igényeit nem lehet figyelmen kívül hagyni – még ha a végső döntés elvben Ukrajnára tartozik is.
Kapcsolódó tartalom
Igaz, hogy Putyin nem tudott konkrét eredménnyel távozni egy áhított gazdasági vagy fegyverzetkorlátozási megállapodással, ám a Kremlben alighanem elégedetten könyvelték el, hogy a háború folytatásához immár több diplomáciai fedezetet is szerzett.
Úgy tűnik, Putyin sikeres cselt hajtott végre: nagyban mérsékelte a korábbi területi követeléseit, de mindezt úgy, hogy Ukrajna számára továbbra is elfogadhatatlan maradjon az orosz ajánlat, miközben Trump a körülményekhez képest méltányosnak tekinti azt.
Az amerikai elnöknek a háború lezárására tett nagy ígéretei még nem teljesültek, ám politikai szempontból nem távozott üres kézzel. Az alaszkai csúcs a kamerák előtt erősítette meg béketeremtő imázsát, miközben Putyin gyakorlatilag igazolta Trump régóta hangoztatott állítását: ez a háború Joe Biden hibája volt, és Trump alatt nem robbant volna ki. Olyan elképzelések születtek a háborút lezáró területcseréket illetően, amelyek miatt Trump a korábban belengetett Moszkvának adott tíznapos ultimátumát elodázhatta.
Pánikban kapkodtak az európai vezetők
Az alaszkai csúcsról kizárt európai vezetők kétségbeesett rohanása Washingtonba nem a magabiztosság, sokkal inkább a tehetetlenség jele volt. Bár hangzatosan dicsérték Trump vezető szerepét, valójában semmit sem tudtak elérni. Nem kaptak garanciákat Ukrajna védelmére, nem tudták eltántorítani az amerikai elnököt a területcserék gondolatától, és még a közös európai biztonsági erő finanszírozása is kérdéses maradt.
A látvány is árulkodó volt: az európai politikusok inkább az események után loholó szereplőknek feszült szereplőknek tűntek, semmint önálló erőközpontnak.
Kevés fegyverük, csökkent gazdasági nyomásgyakorló képességük és hiányos stratégiájuk miatt befolyásuk a konfliktus kimenetelére elenyésző.
Ukrajna kilátásai sokat romlottak
Kijev nem kényszerült azonnali megadásra, ám a mérleg így is számára a legrosszabb: a nyugati támogatás politikai és katonai értelemben is gyengülőben van.
Trump világossá tette, hogy Ukrajna nem lesz NATO-tag, és területi engedmények nélkül nem képzelhető el béke. Ezzel szemben Zelenszkij semmit sem kapott cserébe: sem érdemi katonai segítséget, sem hiteles biztonsági garanciát, ráadásul a harctéri helyzet egyre romlik.
Az ukrán haderő emberhiánnyal küzd, miközben az oroszok fokozatosan nyomulnak előre a Donbaszban. Minden egyes elhúzódó hónap rontja Kijev tárgyalási pozícióit.
A három hét távlatából világos, hogy egyelőre Putyin további időt és legitimitást nyert a háború folytatásához. Trump saját politikai sikereihez szükséges szerepléshez jutott, miközben a háborúnak nem tudott véget vetni. Európa gyenge és megosztott szereplőként tűnt fel. Ukrajna pedig a legrosszabbat egyelőre elkerülte, de minden eddiginél szűkebb mozgástérrel néz a jövőbe.
Kapcsolódó tartalom
A végső következtetés egyre inkább abba az irányba mutat, hogy a béke kérdése közvetlenül Moszkva és Kijev között fog eldőlni vagy katonai, vagy diplomáciai megoldással, miközben Amerika kivonul, Európa pedig érdemben nem tudja befolyásolni a helyzet alakulását.
Kiemelt kép: .Donald Trump amerikai (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozó helyszínén, az Elmendorf-Richardson katonai bázison, az alaszkai Anchorage-ben 2025. augusztus 15-én.
MTI/EPA/Szputnyik pool/Szergej Bobilev











