Közpénzből működő iparág épült Hamburgban a migránsok ellátására

| Szerző: hirado.hu
Komplett iparág épült Németországban a migránsok támogatására, Hamburg tavaly összesen 715 millió eurót költött 43 921 menekült elszállásolására.

Szakértők szerint a menekültügyi ipar az egyik oka a romos német infrastruktúrának, a tönkrement Deutsche Bahn állami vasúttársaságnak és a német lemaradásnak a gyors internet, a mesterséges intelligencia (MI), az MI-processzorok és az adatközpontok terén, mivel a menekültügyi iparba áramló milliárdok máshonnan hiányoznak – számolt be a Nius.de nyomán a V4NA.

Becslések szerint 2015 óta

ennek az iparágnak a támogatásával nettó 5,4 millió ember vándorolt be Németországba.

Az F&W a hamburgi város tulajdonában lévő leányvállalat, amelyet 2005-ben alapítottak szociális feladatok összevonása céljából. A cég elsősorban a szükséghelyzetben lévő emberek, többek között hajléktalanok, menekültek elszállásolásáért és ellátásáért felelős. Az F&W közjogi intézményként működik. Tizenkét tagú felügyelőbizottsága, két miniszteri szintű fizetéssel rendelkező ügyvezetője és 2200 állandó alkalmazottja van. A cég hivatalosan 45 000 menekültnek biztosít szállást, étkezést, tolmácsot és segítséget az ügyintézésben a hatóságoknál.

Mindez 2024-ben 749 millió euróba került Hamburgnak, hiszen

minden fillér, amit az F&W bevételként könyvel el, a város kasszájából származik,

mivel az F&W nem végez piaci tevékenységet.

Ha Hamburg városa megszüntetné a F&W-nek történő kifizetéseket, vagy nem kompenzálná a bizonyos években jelentkező jelentős veszteségeket, a F&W már rég működésképtelen lenne. Az F&W valójában arra szolgál, hogy belsőleg megkönnyítse a menekültek rendkívül költséges és drága ellátását, és külsőleg elrejtse azt.

Összességében az F&W körülbelül 46 000 szálláshellyel rendelkezik, szinte kizárólag menekültek számára. Ha az F&W migránsoknak otthont adó összes lakókonténert, hostelt és hotelt egymás mellé állítanánk, akkor egy Cuxhaven vagy Elmshorn méretű város jönne létre. A menekültek elszállásolásának költségei Hamburg városában nagyjából egyenlőek az F&W bevételeivel.

Tavaly Hamburg összesen 715 millió eurót költött 43 921 menekült elszállásolására.

A munkaügyi központ havonta 5100 eurót utal át az F&W-nek egy hétfős család számára. Egy bútorozott, 20-30 négyzetméteres egyszobás lakás egy átlagos hamburgi lakónegyedben havi 700–900 euróba kerül a rezsi költségekkel együtt.

2022 és 2024 között az F&W Fördern & Wohnen önkormányzati lakásszolgáltató teljes költsége 63 százalékkal emelkedett, 467 millió euróról 762 millió euróra nőttek a cég költségei. A cég hitelkötelezettségei is megugrottak, ennek hátterében hosszú lejáratú hitelek álltak, amelyekkel szállások és lakások építését, megvásárlását és felújítását finanszírozták. A kamat- és törlesztési kötelezettségeket a folyó bevételekből fizetik, amelyek a hamburgi szociális hatóságtól, azaz adófizetők pénzéből származnak.

Kiemelt kép: Menekültek a F&W által biztosított apartmanban (Fotó: Foerdernundwohnen.de)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még