Mint írtuk, az Egyesült Államok a Karib-tengeren kedden megtámadott egy Venezuelából származó hajót. Donald Trump amerikai elnök közlése szerint a bevetésben tizenegy ember vesztette életét, azonban egyetlen amerikai katona sem sérült meg. A kábítószerrel megpakolt hajót – melyet a venezuelai Tren de Aragua nevű bűnbanda üzemeltetett – az amerikai kormány külföldi terrorszervezetnek nyilvánított.
Kapcsolódó tartalom
„A támadás akkor történt, amikor a terroristák nemzetközi vizeken tartózkodtak, és illegális kábítószert szállítottak az Egyesült Államokba” – írta Trump a Truth Social platformon, majd erős üzenetet intézett a drogcsempészeknek:
„Ez legyen figyelmeztetés mindenki számára, aki akár csak gondol is arra, hogy drogot vigyen az Egyesült Államokba.”
A bejegyzésben videófelvételek is láthatók, amelyeken a megtámadott hajó kigyullad. Trump továbbá kijelentette, hogy a Tren de Aragua banda, amelyet gyakran emleget illegális migráció elleni fellépése kapcsán, „Nicolás Maduro venezuelai elnök ellenőrzése alatt működik”. Az amerikai igazságügyi szervek emellett azzal vádolják Madurót, hogy részt vesz a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter az X platformon szintén megerősítette a támadást: „Az amerikai hadsereg halálos csapást mért egy droghajóra, amely Venezuelából futott ki, és egy elismerten narkoterrorista szervezet üzemeltette.” Hozzátette: az Egyesült Államok továbbra is teljes erővel lép fel a drogkartellek „kiirtására”.
Az utóbbi időben a két ország közötti feszültség fokozódott. A Welt beszámolója szerint az Egyesült Államok az elmúlt hetekben több hadihajót is a venezuelai Karib-tenger partjaihoz vezényelt, hogy – saját állítása szerint – drogkereskedőket akadályozzon meg. Az AP hírügynökségnek nyilatkozó védelmi minisztériumi illetékes szerint ezen a héten egy több mint négyezer tengerészből és tengerészgyalogosból álló egység is megérkezik a térségbe.
Az amerikai kormány emellett megduplázta a Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogásához vezető információkért felajánlott jutalmat, így akár már 50 millió dollárt is kaphat az, aki segít az Egyesült Államoknak. Az amerikai hatóságok közlése szerint ez a valaha kitűzött legmagasabb vérdíj.
Ami a venezuelai álláspontot illeti, Maduro a Karib-térségben jelen lévő amerikai haderőt „az elmúlt száz év legnagyobb fenyegetésének” nevezte. „Nyolc hadihajó 1200 rakétával és egy atom-tengeralattjáró célozza Venezuelát. Ez extravagáns fenyegetés. Nem igazolható, erkölcstelen és teljes mértékben bűnös” – fogalmazott, majd az Egyesült Államok esetleges támadása esetén fegyveres ellenállással fenyegetőzött.
A venezuelai elnök korábban már bejelentette, hogy további milicistákat toboroz. A milícia jelenlegi létszáma saját adatai szerint mintegy 4,5 millió fő. Tagjai közé tartoznak a tartalékos katonák mellett a szocialista kormánypárt tagjai, állami vállalatok dolgozói és nyugdíjasok is. Biztonsági szakértők ugyanakkor kétségbe vonják a milícia tényleges katonai ütőképességét.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)











