Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter meggyilkolására készült a Hamász, mielőtt ezt megakadályozta volna az izraeli titkosszolgálat

| Szerző: hirado.hu
Merényletet tervezett a Hamász palesztin terrorszervezet Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági miniszter ellen, de sikerült megakadályozni – közölte szerdán a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat.

A tájékoztatás szerint a Hamász több aktivistáját a ciszjordániai Hebron térségében fogták el, és drónokat is lefoglaltak. A gyanúsítottak a pilóta nélküli repülőeszközökre szerelt robbanószer segítségével akartak végezni a miniszterrel, aki egyben a kormánykoalícióhoz tartozó Zsidó Erő párt elnöke is. Az Israel Hayom szerint a miniszter – reagálva a merényletkísérletről szóló hírekre – köszönetet mondott a védelmét biztosító hatóságoknak és ügynökségeknek, akik segítettek a merénylet megakadályozásában. „Nem fognak megfélemlíteni, és nem fogok félni!”

„A Hamász már öt alkalommal próbált eltüntetni engem, és mindegyik alkalommal kudarcot vallott, ahogy most is”

– jelentette ki Itamár Bengvír, hozzátéve:

folytatni fogja a terrorizmus elleni kemény politikáját.

„A terroristáknak tudniuk kell: amíg ők próbálnak ártani nekünk, mi is ártani fogunk nekik, bárhol és bármikor” – tette hozzá. Itamár Bengvír arról is beszélt, célja a Hamász eltüntetése a térképről és a teljes győzelem elérése Gázában. A Times of Israel szerint a gyanúsítottak kapcsolatba léptek a palesztin Hamász és a libanoni Hezbollah terrorszervezetekkel, hogy pénzügyi és technikai támogatást szerezzenek a merénylethez. A merényletkísérlet körülményeinek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van.

Kiemelt kép: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (b) és Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még