Anyamedve ijesztett rá turistákra Brassóban, egyiküket ölben kellett kimenekíteni – VIDEÓ

| Szerző: hirado.hu

Komoly ijedtséget okozott egy anyamedve három boccsal a brassói Salamon-kövek környékén. A turisták kimenekítésére a csendőrséget is riasztani kellett – írja a Maszol.

Brassóban, a népszerű kirándulóhelynek számító Salamon-köveknél jelent meg egy medve három kicsinyével. A környéken sok turista tartózkodott, köztük külföldiek is, akik közül többen komolyan megijedtek a nagyvadak közelségétől.

A riasztott csendőrség katonai petárdákkal próbálta elűzni a medvét, ám sikertelenül, így végül a látogatókat kellett biztonságba helyezni.

A hatóságok közlése szerint az eset csütörtök este történt, miután a 112-es segélyhívón jelentették az állat megjelenését. A medve kifejezetten agresszíven viselkedett, és majdnem megsebesített egy csendőrt. Az egyik turistát, aki lábfájdalmak miatt nem tudott önállóan haladni, egy csendőr ölben vitte le a hegyről.

Dan Ghita, Brassó alpolgármestere a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a turisták távozása után az anyamedve a hátrahagyott grillek körül kutatott élelem után, majd bocsaival együtt továbbállt, amikor semmit nem talált.

„Nem olyanok, mint Balu a Dzsungel könyvében”

A polgármester szerint a helyzet riasztó, mivel a medvék már nem félnek az emberektől, az emberek pedig nincsenek tisztában a találkozások veszélyével.

Úgy véli, a vadállatok számát csökkenteni kellene, hogy azok ne kényszerüljenek elhagyni természetes élőhelyüket.

Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy sötétedés után senki ne kóboroljon az erdőben, és mindenki tartsa be a hatóságok előírásait.

„A medvék nem olyanok, mint Balu a Dzsungel könyvében. Teljesen mások. Ne próbálják meg etetni őket egy sikeres szelfiért, mert lehet, hogy az lesz az utolsó” – hangsúlyozta a brassói alpolgármester.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még