Korrupciós vizsgálat indult Ukrajna új szuperfegyverének gyártója ellen, célkeresztben Zelenszkij üzlettársa

| Szerző: Kertész Ákos

Ukrajna korrupcióellenes ügynöksége vizsgálja a Fire Point állítólagos kapcsolatait Volodimir Zelenszkij elnök egykori társával, valamint azt, hogy a startupcég túlárazta-e az állami szerződéseket. Az ország korrupcióellenes irodája (NABU) a háborús sztár dróngyártót, a Fire Pointot vizsgálja, mivel felmerült a gyanú, hogy félrevezette a kormányt az árképzéssel és a szállításokkal kapcsolatban. A NABU emellett azt is vizsgálja, hogy Zelenszkij egykori filmstúdiójának társtulajdonosa lehet-e a cég tényleges haszonélvezője.

A fegyvergyártó cég a közelmúltig szinte ismeretlen volt Ukrajna védelmi körein kívül, noha a dokumentumok szerint a védelmi minisztérium drónköltségvetésének egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – kedvezményezettje volt.

Az elmúlt hetekben azonban a Fire Point nyilvános kampányt indított, bemutatva FP–1-es mélycsapású drónjait és a Flamingo cirkálórakétát a nyugati médiában. Zelenszkij az elmúlt héten első alkalommal nyilatkozott nyilvánosan a fegyverről, és a Flamingót nevezte Ukrajna legsikeresebb rakétájának, amely segít az ország védelmében Oroszország közel négy éve tartó teljes inváziója ellen.

A vizsgálat részeként a NABU azt gyanítja, hogy a Fire Point vagy a drónok alkatrészeinek értékét, vagy a leszállított mennyiséget, esetleg mindkettőt felfújta

– közölte a The Kyiv Independent öt, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva.

A Fire Point megerősítette a vizsgálat tényét a lapnak, de annak jelentőségét bagatellizálta, tagadta a vádakat, és azt állította, hogy az ellenfelek által terjesztett pletykák állnak mögötte.

„Nincs értelme titkokat keresni ott, ahol nincsenek titkok”

– mondta Irina Terekh, a Fire Point technológiai igazgatója.

A NABU vizsgálata állítólag Timur Mindicset, Zelenszkij korábbi üzlettársát próbálja a céghez kötni, de egyelőre sem személy, sem vállalat ellen nem emeltek vádat.

A kis cég nagy felemelkedése

A dokumentumok szerint a cég 2024-ben 13,2 milliárd hrivnya (nagyjából 124 milliárd forint) értékben adott el FP–1-es drónokat a kormánynak. Ez az éves védelmi drónköltségvetés közel egyharmadát tette ki.

Terekh szerint 2024-ben körülbelül 2000 darabot adtak el, egyenként 55 000 dolláros áron.

A bevétel 2023 és 2024 között 4 millióról több mint 100 millió dollárra nőtt, a dolgozói létszám pedig 18-ról 2200-ra.

Egy meg nem nevezett forrás szerint a cég 2025-ben több mint egymilliárd dollár értékben kaphat állami megrendelést, továbbá részesült az ötmilliárd eurós német finanszírozásból is. Az Associated Pressnek adott interjúban a Fire Point napi 100 darab FP–1 gyártásáról beszélt – ami éves szinten kétmilliárd dollárt jelentene, bár Terekh szerint ez csak a maximális kapacitás.

A gyártási számok és a fegyverek hatékonysága függetlenül nem ellenőrizhető. Terekh szerint a drónok 55-60 százaléka talál célba. A két iparági forrás azt állítja, hogy a cég kezdetben alig működőképes drónokat szállított, miközben óriási állami támogatást kapott.

Éles pályaváltás

Érdekesség, hogy a cég hivatalos vezetői, Jegor Szkaliga tulajdonos és Irina Terekh sem rendelkezett korábban hadiipari tapasztalattal. Szkaliga filmes helyszínfelderítőként dolgozott, Terekh pedig betoninstallációkat készített, és 2022-ben felkerült a Forbes Ukrajna „30 év alatti 30” listájára.

A cég 2023 februárjában alakult Fire Point néven. Mindkettőjüket nemrég beválasztották kormányzati üzleti tanácsokba, olyan neves cégek vezetői mellé, mint a Kyivstar vagy a Rozetka.

Terekh visszautasította, hogy politikai hátszél állna a cég mögött, és azt mondta: „A legrosszabb dolog, amit háborúban el lehet követni, az a háborúból való lopás.”

Zelenszkij akadályozta volna a korrupció kivizsgálását Ukrajnában, de végül meghátrált

Még július végén törtek ki kormányellenes tüntetések Ukrajna-szerte, amikor az ukrán parlament második olvasatban, azaz végleges formában megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely a főügyészség irányítása alá helyezte az addig független intézményként működő nemzeti korrupcióellenes irodát (NABU) és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészséget (SAPO). Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tudományos igazgatója a Kossuth Rádiónak nyilatkozva a döntésről úgy fogalmazott:

„Már a nyugati fősodratú média is azt hangsúlyozza, hogy Zelenszkij a saját hatalmát, a gazdasági érdekeltségeit védi akkor, amikor ezt a szervezeti egységet megszünteti. Számos, az elnökhöz, az elnök környezetéhez köthető gazdasági szereplő és politikus először is egy olyan gazdagodást realizált, amely nem összeegyeztethető semmilyen legális folyamattal. A francia Riviérán, Monte-Carlóban elkezdtek ezek a személyek ingatlanokat vásárolni. Ezek a faktorok ezek egymás után összeadódnak, és kiderül, hogy egy rendkívüli indokolatlan és  semmilyen módon nem igazolható korrupciós hálózat alakult ki Zelenszkij köreiben.”

A tervezett lépés – amelyet az Európai Bizottság is kritizált – miatt  szerkesztőségi véleménycikkben kritizálta az ukrán kormányzatot a The Kyiv Independent című lap, amely szerint ezzel szabad utat engedett volna az állam a korrupciónak Ukrajnában.

A cikkben kifejtették, hogy korábban is figyelmeztettek az ukrán demokrácia leépülésére, amely a szerkesztőség szerint megvalósulhatott volna az új törvénnyel. Ennek esetleges gyakorlati működéséről azt írták: „A valóságban ez azt jelenti, hogy Zelenszkij hivatala egyetlen telefonhívással leállíthatja a nyomozást.”

Volodimir Zelenszkij végül egy új törvénnyel ígéretet tett arra, hogy benyújt parlamentben egy törvényjavaslatot, amely „megerősíti a jogrendet, és megőrzi a korrupcióellenes intézmények függetlenségét biztosító jogi normákat”.  

„Kielemeztünk minden aggodalmat, minden olyan tényezőt, amin változtatni kell. Törvényjavaslatot fogok benyújtani Ukrajna parlamentjének, ami válasz lesz ezekre az aggodalmakra, és biztosítja a jogrend megerősítését. Nem lesz semmilyen orosz befolyás vagy beavatkozás a rendfenntartó szervek tevékenységébe, és ami nagyon fontos, megmarad a korrupcióellenes intézmények függetlenségét garantáló minden norma” – mondta korábban az ukrán elnök.

Kiemelt kép forrása: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral tartott sajtóérkezleten a berlini kancellári hivatalban 2025. augusztus 13-án (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még