„Mindketten megerősíthetjük, hogy folytatódik Kanada, Lengyelország és európai partnereink támogatása az orosz agresszióval szemben védekező Ukrajnának, valamint segítünk a háború befejezése után” is Kijevnek – fogalmazott Tusk. Aláhúzta:
Lengyelország nem tervezi katonák kivezénylését Ukrajnába a háború befejezése után.
Felelősséget vállal viszont az ukrajnai segítségnyújtás logisztikai megszervezéséért, az európai–orosz és az európai–fehérorosz határ védelméért – közölte a kormányfő.
Kapcsolódó tartalom
Elmondta: elégedetten fogadta az információkat kanadai kollégája és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előző nap Kijevben folytatott egyeztetéséről. Lengyelország együttműködik Kanadával az atomenergetika és a megújuló forrásokból származó energia felhasználásának területén, emellett a kanadai miniszterelnökkel egyeztettek a kétoldalú katonai együttműködés elmélyítéséről is – jelezte Tusk.
Kitért arra, hogy Lengyelország kanadai gyártmányú Airbus személyszállító repülőgépeket vásárol a LOT állami légitársaság számára. A 40 megrendelt Airbus A220 típusú gép leszállítása 2027-ben kezdődik meg. A Varsóba látogató kanadai küldöttség tagja David J. McGuinty védelmi miniszter is, aki hétfőn Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettessel, nemzetvédelmi miniszterrel tárgyalt. Korábbi bejelentés szerint Kanada jövőre társszervezője lesz a közép-lengyelországi Kielcében szervezett hagyományos nemzetközi fegyveripari vásárnak.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Lengyel 16. gépesített hadosztály)











