A tárcavezető arról számolt be a szlovák és a szerb kollégájával, Juraj Blanárral és Marko Duriccsal folytatott telefonos egyeztetését követően, hogy „a felmérések, melyek szerint a szlovákok már csak a forradalomban bíznak, Von der Leyen és Weber nyílt támogatása a Tisza Pártnak, valamint a tegnap esti szerbiai erőszakos események mind-mind ugyanannak a brüsszeli forgatókönyvnek a különböző fejezetei”.
„A békepárti, patrióta, nemzeti érdeket követő kormányokat el akarják takarítani, hogy helyükre brüsszeli bábkormányokat ültessenek” – figyelmeztetett. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Brüsszel végleg megszűnt világpolitikai tényezőnek lenni, ezt bizonyítja az is, hogy az e heti alaszkai amerikai-orosz tárgyaláson nem osztanak lapot Európának.
Kapcsolódó tartalom
„Ez jól láthatóan frusztrálja a mainstream liberális politikai vezetőket, s ennek következtében egyre nő a nyomás a békepárti, nemzeti érdeket követő, Brüsszelnek nem behódoló kormányokon”
– hangsúlyozta.
„Ma már a napnál világosabb, hogy egyre durvább destabilizáló, kormánybuktató, külső beavatkozási kísérletek zajlanak Közép-Európában a patrióta szlovák, magyar és szerb kormányokkal szemben” – tette hozzá.
„Ma telefonon egyeztettem Juraj Blanár szlovák és Marko Duric szerb kollégámmal, akikkel egyetértettünk, hogy a durva külső beavatkozási kísérletek közepette még erősebben ki kell állnunk a szuverenitásunk és a béke ügye mellett. Megerősítettük, hogy mindebben számíthatunk egymás szolidaritására”
– fogalmazott a tárcavezető.
Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tulip Interfaces Kft. új beruházásának bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2025. július 17-én. (Fotó: MTI/Soós Lajos)











