Hat hónappal ezelőtt még sokan kételkedtek benne, hogy J.D. Vance amerikai alelnök képes lesz kitölteni az alelnöki szerepet Donald Trump árnyékában. A régebben Trumpot elutasító álláspontjáról és külpolitikai különvéleményeiről ismert politikus mára a republikánus elnök egyik legelszántabb védelmezőjévé vált – még akkor is, ha ez bizonyos területeken szakítást jelent korábbi nézeteivel.
Vance most azért vált Trump által is megnevezett valószínű utóddá, mert a nyilvánosság előtt egyetlen fontos ügyben sem engedi, hogy rés keletkezzen közte és az elnök között.
Ez a hozzáállás az Epstein-akták ügyében mutatkozott meg talán a legélesebben: korábban a teljes nyilvánosságra hozatalt sürgette, most azonban teljes mértékben támogatja a Fehér Ház óvatosabb megközelítését.
A lojalitás nemcsak szavakban, hanem politikai stratégiában is tetten érhető. Vance szoros kapcsolatot ápol Tucker Carlsonnal és Charlie Kirkkel, akik a Trump mögött álló MAGA-mozgalom (Make America Great Again) legfontosabb hangadói, és fontos szerepet játszottak abban, hogy Trump őt választotta alelnökének.
Bár a kiszivárgott kormányzati csetüzenetek szerint a háttérben gyakran vannak fenntartásai – például a jemeni húszi milíciák elleni akciók vagy az Irán elleni légicsapások kapcsán –, a nyilvánosság előtt kivétel nélkül minden esetben a teljes támogatás üzenetét közvetíti.
Ez a kettős szerep – zárt ajtók mögött mértékletesebb külpolitikai álláspont, nyilvánosan pedig a teljes körű lojalitás – nemcsak a jelenben segítik őt, hanem jövőbeli elnöki esélyeit is a legjobban szolgálja. A republikánus táborban ugyanis a legtöbben nem a független gondolkodót, hanem a mozgalomhoz feltétlenül hű utódot keresik.
Az elmúlt napok fejleményei igazolják Vance stratégiáját. Trump először mondta ki, hogy valószínűleg Vance lenne az esélyes a 2028-as republikánus elnökjelöltségre, ha most kellene dönteni. A nyári CPAC straw pollon (népszerűségi közvélemény-kutatás) a résztvevők 61 százaléka őt látta legalkalmasabbnak Trump örökségének folytatására, és a külpolitikai szerepvállalása is határozottan jelzi, hogy a nemzetközi színtéren is tudatosan építi saját államférfi-imázsát.
Vance jelenleg az egyetlen a potenciális utódok között, aki egyszerre élvezi Trump személyes bizalmát, a bázis lelkes támogatását és a pártelit többségének elfogadását. A republikánus politikában pedig ez a hármas kombináció ritka – és döntő erejű – előny lehet.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök jobbján alelnökével, J.D. Vance-szel (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)











