Elítéltek egy gyilkossági kísérletért körözött nőt Angliában, akit az egyik arab azért bérelt fel, hogy ölje meg a másikat

| Szerző: hirado.hu
Bűnösnek találtak egy nőt az Egyesült Királyságban merényletre tett kísérlet és gyilkossági kísérlet vádjával, aki 2019-ben bérgyilkosság elkövetésével bíztak meg – írja a BBC. A nőt megbízójával együtt ítélték el, aki azért bérelte fel az elsőrendű vádlottat egy család megtámadására, mert összeveszett velük korábban.

Az elsőrendű vádlott – vagyis a bérgyilkos nő – először online ismerkedett meg megbízójával, akitől azt a feladatot kapta, hogy a muszlim nők jellegzetes ruhadarabját, nikábot viselve próbáljon meg végezni a célpontjával, az érintett család egyik tagjával. A fegyver csődöt mondott, a célszemély pedig sértetlenül elmenekült. A bérgyilkos azonban nem adta fel:

másnap visszatért, és három lövést adott le a sértett üres házára, majd elhagyta az Egyesült Királyságot.

A védelem szerint nem ő volt az elkövető, és tagadta, hogy bármi köze lett volna a gyilkossági kísérlethez, a nyomozás során azonban kiderült, hogy ez nem igaz. A rendőrök birtokába került térfigyelőkamerák felvételei, valamint egy telefonon talált videó – amelyen a merényletkísérletnél használt fegyver tesztelése volt látható – bizonyították, hogy a nő volt a támadó.

Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a fegyver elromlása és a szerencsés menekülés miatt sikerült a sértettnek életben maradni.

Miután meghiúsult a merénylet és elhagyta a szigetországot, a merénylő öt évig – többek között Örményországban – bujkált, majd később a Daily Mail újságíróinak segítségével – akik az ügy felderítésével foglalkoztak – sikerült elfogni. Miután az Egyesült Királyságba visszatért, a bíróság a merényletre tett kísérlet és a fegyverek birtoklása miatt bűnösnek találta.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még