Trump elárulta, hogy ki az a négy személy, aki esélyes a Fed-elnöki posztjára

| Szerző: hirado.hu
Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságírók előtt bejelentette, hogy a hét végéig dönt az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) igazgatótanácsának üres helyére jelölt személyről, és hogy négyre szűkítette a Fed-elnöki posztra esélyesek körét.

A hét végéig meghozom a döntést – mondta Trump a múlt héten váratlanul igazgatótanácsi posztjáról lemondott Adriana Kugler utódjának a kinevezéséről. Nyilatkozatában különbséget tett Kugler utódjának kiválasztása között, akinek mandátuma januárig tart, és Jerome Powell Fed-elnök utódjának kiválasztása között, aki májusban távozik a Fed éléről.

Trump szerint az elnöki posztra jelöltek köre Kevin Hassett gazdasági tanácsadóra, Kevin Warsh egykori igazgatótanácsi tagra, valamint két másik személyre szűkült.

„Jelenleg négy ember maradt a versenyben… Két Kevin és két másik személy” – mondta Trump.

Trump korábban a CNBC-nek adott interjúban elmondta, hogy kizárta Scott Bessent pénzügyminisztert a Fed elnöki posztjának jelöltjei közül, mert Bessent a pénzügyminisztérium élén akart maradni.

Kiemelt kép: Donald Trump a Fehér Házban 2025. július 9-én (Fotó: MTI/EPA pool/Will Oliver)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még