Az Ukrajnában harcoló kolumbiai zsoldosok egy, az ukrán 47. dandár parancsnokával készült interjúban kerültek szóba. A parancsnok az ukrán TSZN csatornának nyilatkozva azt mondta:
„Már körülbelül kétezer kolumbiait hoztunk Ukrajnába. Nem érdekel a motivációjuk. A legfontosabb, hogy teljesítik a harci feladatokat. Havonta ezer önkéntest tudunk hozni. Ez a minimum.”
A kolumbiaiak többsége zsoldosként érkezik Ukrajnába. Ezzel kapcsolatban az El País című spanyol nyelvű lap is közölt 2024 végén egy cikket, amelyben úgy fogalmaztak, hogy Kolumbia a világ legnagyobb zsoldos exportőre, és az ország rengeteg embert bocsát ki a különféle háborúkba, vagy pusztán azért, hogy magánbiztonsági szolgálatot lássanak el külföldi cégekben. „Olyanok vagyunk, mint a futballisták. A fejvadászok megnézik a munkádat, és ajánlatot tesznek neked” – mondta egyikük a lapnak.
Többször akkora lehet a fizetés Ukrajnában…
Az Associated Press korábbi cikke szerint Kolumbia a 250 ezer fős hadseregével Latin-Amerika második legnagyobb katonai hatalma Brazília után. Évente több mint 10 ezer katona vonul vissza a kolumbiai hadseregben. Közülük több százas nagyságrendben mentek már korábban is harcolni Ukrajnába azért,
mert négyszer annyit kerestek az ukrán hadseregben, mint korábban Kolumbiában, vagy még többet is.
„Kolumbia nagy hadsereggel rendelkezik, amelynek tagjai magasan képzettek, de a fizetés nem túl jó, ha összehasonlítjuk más hadseregekkel” – fejtette ki Andrés Macías, a bogotai Externado Egyetem kutatója, aki a kolumbiaiak világszerte végzett katonai szerződéses munkáját tanulmányozza.
Az El País egy konkrét történetet is bemutatott ezzel kapcsolatban. Mint írták, a kolumbiai hadsereg korábbi katonája, a 31 éves Yeison Sánchez úgy utazott Ukrajnába, hogy előtte biztosítást kötött arra, hogy a maradványait hazaszállítják, és figyelmeztette családját a lehetséges sorsára. „Fő motivációja a pénz volt. TikTok-videókat nézett honfitársaitól, akik azt ígérték, hogy az ukrán hadsereg önkénteseként havonta 19 millió pesót, 4300 dollárt (vagyis az eredeti cikk írásakor aktuális árfolyamon számítva kb. 1,72 millió forintot – a szerk.) kap. Így körülbelül 2300 dollárt spórolt össze, hogy repülővel eljusson Bogotából Madridba, onnan pedig Lengyelországba, végül pedig szárazföldön átjutott Ukrajnába, hogy bevonuljon egy külföldi konfliktusba” – vázolta az El País.
…csak éppen nem mindig kapják meg a pénzt
Ugyanakkor a lap szerint Sánchez nem maradt sokáig Ukrajnában:
hat hónap után dezertált – részint azért, mert a tényleges fizetés jóval alacsonyabb volt az említett 4300 dollárnál.
„Csalódottnak éreztem magam” – mondta erről, miközben közölte, hogy a dezertálás másik oka az volt, hogy azt érezte, a felettesei rosszul bánnak vele. „Bezártak minket. Hajnalban kivittek minket, hogy fekvőtámaszokat csináljunk, mert néhány kollégánk spanyolul beszélt a helyiekkel. Ez tilos volt. Mondtam nekik, hogy önkéntesek vagyunk, nem túszok” – fogalmazott ezzel kapcsolatban. Az El País szerint a történet nem egyedi, és a cikk végén megjegyzik, hogy a kolumbiaiak az említett összeghez hasonló fizetést máshol is meg tudnak keresni (például katonai kiképzőként) úgy, hogy nem kell az életüket kockáztatniuk érte.
Hasonló történetek látszanak körvonalazódni a Neue Zürcher Zeitung frissebb – 2025 júniusi – riportjából is, amelyben azt írták: a kolumbiai zsoldosokra valóban nagy igény van Ukrajnában, de Popayán város nyomornegyedében már sok olyan kolumbiai van, aki megjárta Ukrajnát, de már nem harcol többé az ukránokért. A lapnak emellett egy azóta Venezuelában, rejtélyes körülmények között elfogott és Oroszországnak kiadott zsoldos felesége is beszélt arról, hogy a férje a pénz miatt döntött úgy, hogy Ukrajnába megy harcolni, miután a kolumbiai hadseregben alig keresett többet, mint a törvényes minimálbér – ez havonta körülbelül 340 dollárnak (vagyis nagyságrendileg kb. 95 ezer forint) volt abban az időben.
A svájci lap azt írta, hogy 2025 februárjáig bezárólag legalább 64 kolumbiai halt meg Ukrajnában, legalább 122 főt pedig az eltűntek közt tartanak számon. Mint megjegyezték, Ukrajna 400 ezer dollár kártérítést ígér a hozzátartozóknak, ha egy katona meghal.
„Ezt a pénzt azonban csak akkor fizetik ki, ha a holttestet megtalálták, vagy a nyomozás lezárult. Egy nemrégiben Bogotában tartott tüntetésen a zsoldosok családtagjai panaszkodtak, hogy Ukrajna nem ad nekik sem információt, sem pénzt”
– írta a lap.
Az említett 4300 dolláros fizetésnél egyébként még az ukránok szerint is kevesebbet keresnek a kolumbiai zsoldosok: az ukrán United24-nek egy kolumbiai katona azt mondta, hogy a frontvonalbeli szolgálatért – amely különféle bónuszjuttatásokkal jár együtt az alapilletményen túl – átlagosan 120 ezer hrivnyát, vagyis körülbelül 2834 dollárt kapnak (ami még mindig többszöröse annak, mint amit Kolumbiában megkereshet a szolgálatért).
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép forrása: X.com











