A hamarosan 70 éves író – akit a Spiked friss portréja Európa hanyatlásának prófétájaként emleget – bő három évtizede ugyanazt a kérdéskört boncolgatja: mi marad a Nyugatból, ha a szexuális forradalom, a multikulturalizmus és a technokrácia megtette hatását. A szerzőnek nemcsak munkássága formabontó, de életútja is szabálytalan: agrármérnöki diploma, programozói állás, majd 38 évesen az első regény (Extension du domaine de la lutte – magyarul Egy sziget lehetősége). Az igazi áttörést végül az 1998‑as Elemi részecskék hozta meg számára.

Houellebecq azóta is ugyanazzal a váteszi tehetséggel írja műveit: hősei kiégett hivatalnokok, szex‑ és antidepresszáns‑függő, gyökértelen figurák, akik saját testük és országuk romlását egyszerre szemlélik. A 2002‑es Platform című műve iszlámkritika, mely bíróság elé vitte, a 2015‑ös Behódolás pedig a Charlie Hebdo‑merénylet napján jelent meg – az író rendőri védelem alá került. Legutóbbi regénye, a 2022‑es Megsemmisülni tavaly magyarul is napvilágot látott.

Houellebecq eddigi legnagyobb visszahangot keltő 2015-ös könyve, a Behódolás egy fiktív, 2022‑es évben játszódik. Ebben a 2022-es évben a francia politikai elit összefogott a Muszlim Testvériség nevű szervezettel, hogy blokkolja a Le Pen családhoz köthető Nemzeti Front (mai nevén már Nemzeti Tömörülés) választási győzelmét. Ezt követően Franciaországban iszlám diktatúra kerül bevezetésre a legszigorúbb saríaalapú törvénykezéssel és a más hitű lakosok elnyomásával.

Napjainkban ugyan nem tartunk a könyv cselekményénél, de Franciaországban, sőt egész Európában valóban elindult a folyamat, ahol a politikai elit már antidemokratikus eszközöket is hajlandó bevetni a hatalom megőrzése érdekében.

Már nemcsak választáson akarják megvívni a harcokat, hanem a jog eszközével is igyekeznek ellehetetleníteni a feltörekvő migrációellenes jobboldali erőket. Franciaországban a Nemzeti Tömörülés korábbi vezetőjét, Marine Le Pent a bíróság eltiltotta a választáson való indulástól, de Németországban, Lengyelországban és Romániában is durván antidemokratikus vagy vitatott állami közbeavatkozások zajlanak.

A bevezetőben említett Limoges város lángoló országútja pedig szinte képkockáról képkockára idézi a Megsemmisülni kötet Franciaországát, ahol az állam már csak tétova „kríziskezelő”, és a középosztály lassan belesüpped saját kilátástalanságába. Houellebecq regényeiben az idősek alkotta társadalom összeomlik, a fiatalok szélsőségek felé sodródnak, s a nagyvárosok veszélyes dzsungellé válnak, pontosan olyanná, mint ami most kicsiben Limoges valóságában tapasztalható.

Akár a demográfiai feszültségeket (Platform), akár a középosztály lecsúszását (Serotonin), akár az identitáspolitikai törésvonalakat (Behódolás, Megsemmisülni) vesszük, 2025‑ben mindegyik címszót gyakran olvasni a napilapokban, és aktuálisabbak mint valaha. Az, hogy Houellebecq már jóval a „cordon sanitaire” kifejezés elterjedése előtt boncolgatta az (francia) elit és a populizmus konfliktusát, ma aranyat ér a kritikus gondolkodás híveinek.

A nyugati kultúra nyomasztó progresszív konszenzusában Houellebecq alkotásai teszik lehetővé, hogy még mindig lehet vitázni szexualitásról, a hitről és bevándorlásról. Azokról a kérdésekről, amelyekre a progresszív elit nem nyitott vitaalapként, hanem megkérdőjelezhető dogmákként tekint.

Kiemelt kép: X.com.