Az Egyesült Államok elnökét Ian Murray skót miniszter, valamint Warren Stephens, az Egyesült Államok brit nagykövete fogadta. A repülőtérről Trump konvojjal indult tovább a dél-ayrshire-i Turnberry üdülőhelyre, ahol a hétvégét tölti.
A program részeként szombaton golfversenyen is részt vesz.
Trump látogatásának egyik célja, hogy megnyissa új 18 lyukú golfpályáját az Aberdeenshire-ben található Menie birtokon. A projekt kapcsán azt nyilatkozta: a helyszín kiválasztásában döntő szerepe volt a néhai skót színésznek, Sean Connerynek, aki segített neki a szükséges engedélyek megszerzésében – írta a BBC.
Az elnök a Prestwick repülőtéren újságírók kérdésére elmondta: örül annak, hogy Skóciába látogathatott, és méltatta Sir Keir Starmer brit miniszterelnököt, akivel hétfőn találkozik. Elismerően szólt a nemrég megkötött brit–amerikai kereskedelmi megállapodásról is, amely szerinte kedvező feltételeket teremt az Egyesült Királyság számára.
Trump a skót miniszterelnököt, John Swinney-t is méltatta, akivel szintén a hét elején folytat megbeszélést. Swinney korábban úgy fogalmazott, hogy az alkalmat Skócia érdekeinek képviseletére kívánja felhasználni, különös tekintettel a kereskedelmi kapcsolatokra és az amerikai beruházások növelésére.
A négynapos látogatás során Trump találkozik Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is.
A megbeszélések középpontjában a transzatlanti gazdasági kapcsolatok, illetve az energetikai és migrációs kérdések állnak.
A látogatás idejére jelentős biztonsági intézkedéseket vezettek be mind Turnberryben, mind Menie-ben. A helyszíneken útlezárásokat és ellenőrzőpontokat állítottak fel, és más brit rendőri egységek is csatlakoztak a skót hatóságokhoz az elnöki konvoj biztosítására.
A látogatással párhuzamosan több városban, köztük Edinburghban és Aberdeenben is tüntetéseket tartanak. A skót kormány arra kérte a demonstrálókat, hogy tiltakozásaikat békésen és a törvény keretei között valósítsák meg.
Trump kedden utazik vissza az Egyesült Államokba, de már bejelentették, hogy szeptemberben hivatalos állami látogatásra is visszatér az Egyesült Királyságba, ahol Károly király látja majd vendégül Windsorban.
Trump személyes kötődése is erős Skóciához: édesanyja, Mary Anne MacLeod a Külső-Hebridákon született, és fiatalon költözött az Egyesült Államokba.
Az elnök ezt több nyilatkozatában is hangsúlyozta, és üzleti tevékenysége révén is tartós kapcsolatot ápol az országgal.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Politico pool/Francis Chung)











