Több mint öt évvel ezelőtt, amikor Ursula von der Leyen brüsszeli „holdra szállási pillanatként” ünnepelte a bejelentett európai Green Dealt (zöldmegállapodás), még minden a zöldforradalom célkitűzéseiről szólt:
2050-re nettó zéró kibocsátás, szél- és napenergia-alapú ipar, körforgásos gazdaság.
Ma a nagy ívű terv darabjaira hullik – és nem csak a politikai ellenlábasok vagy a nagyvállalati lobbi miatt, hanem mert maga a modell bizonyult életképtelennek.
Kifogyott a lendület
Az elmúlt hónapokban a bizottság csendben hátrált: enyhítették a talaj- és vegyszerjogi szigorítást, a biodiverzitás-célokat, sőt a parlamenti anyagokból is kimaradozik a Green Deal szókapcsolat. A frissen bejelentett 2040-es kibocsátási cél pedig kibúvókkal teli – az országok szén-dioxid-kvóták vásárlásával is teljesíthetik a vállalást.
Von der Leyen pártcsaládja, az Európai Néppárt már nyíltan hátraarcot fúj, a gazdademonstrációk és a 2024-es EP-választási jobboldali erősödés után pedig minden zöldambíció kezd felpuhulni.
Elégetett milliárdok, kevés eredmény
A jelenleg is érvényes 2021-27-es uniós költségvetés jelentős részét, 680 milliárd eurót szántak klímacélokra. Ennek ellenére 2024 végére nőtt az uniós kibocsátás, és az előző 15 év csökkenése is leginkább válságoknak, járványlezárásoknak és az ukrajnai háború miatti recessziónak köszönhető – nem pedig a zöldinnovációknak. Eközben az energia- és élelmiszerársokk, az új adók és kvóták aláásták az intézkedések társadalmi támogatottságát.
Az EU inkább büntetőszabályozásokkal, nem pedig beruházásösztönzéssel indította útjára a Green Dealt.
Miközben Amerikában adócsökkentésekkel, Kína pedig jelentős állami támogatásokkal karolta fel a zöldipart, addig az EU fő fegyvere a kvótapiac, a tiltások, és a kötelezések lettek.
Az unió szigorú deficitszabályai és az egyre szigorodó állami támogatások tilalmai miatt nincs tér iparpolitikai nagyobb programokra. A EU költségvetési pénzei elviekben rendelkezésre állnak, de a 27 tagállami bürokrácián átcsordogálva a források csak lassan jutnak el a projektekhez.
A hivatalos német zöldenergia-program, az Energiewende 800 milliárd eurót emésztett fel 2002–22 között, miközben a nukleáris energia leállítása a károsanyag-kibocsátási eredmények nagy részét lenullázta.
Egy 2024-es tanulmány szerint ha Berlin megtartotta volna a nukleáris energiát, akkor 73 százalékkal csökkenhetett volna a kibocsátása a tényleges 25 százalék helyett, mindössze fele akkora költséggel.
A németországi áramtermelés közel 40 százaléka szénerőművekből származik. A szénenergia aránya a nukleáris energia felszámolása miatt nőtt meg jelentősen (Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach)Szenved a mezőgazdaság és az ipar
A brüsszeli logika a „kevesebb élő állat = klímasiker” képleten alapul. A zöldítés jegyében hozott rendelkezések nehéz helyzetbe sodorták a kisgazdaságokat, miközben a földbirtokok egyre inkább nagy agrárcégek kezében összpontosulnak. A vidék gazdaságilag és társadalmilag is kiürül, a termelés pedig szennyezőbb importtal pótolja a kiesést – nettó zöldnyereség nélkül.
A szigorú környezetvédelmi normák a nehézipart jelentős részben Ázsiába száműzték. Az EU acélóriása, a Thyssenkrupp már termelés-visszafogást jelentett be. Közben az orosz gáz levágása után Európa a drágább és szennyezőbb LNG-re állt át. Menekülő cégek, magasabb rezsiszámla, több kibocsátott szén-dioxid. Így lett a klímapolitika egyszerre drága, iparromboló és szén-dioxid-növelő.
A kudarc nem feltétlenül a Green Deal céljain múlott, de a túlzásba vitt szigor és szűkmarkúság helyett beruházás-központú, rugalmas zöldipari stratégiára lenne szükség. A jelenlegi brüsszeli vezetési modell azonban éppen ennek az ellenkezőjét testesíti meg.
Kiemelt kép: Ursula von der Leyen (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)