Donald Trump az egyik legnagyobb amerikai újság beperlésével fenyeget, miközben leglelkesebb támogatói egyre türelmetlenebbek

| Szerző: hirado.hu
Donald Trump amerikai elnök további bírósági dokumentumok kiadását kéri, amelyek az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt Jeffrey Epsteinhez kapcsolódnak. A BBC összefoglalta az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalának eddigi kálváriáját.

A hirado.hu felületén korábban már írtunk arról, hogy az FBI és az amerikai igazságügyi minisztérium felülvizsgálata szerint a szexuális bűncselekményekkel és kizsákmányolással vádolt Epsteinnel kapcsolatos vizsgálatuk alapján nem várható további vádemelés, mivel a nyomozók nem tártak fel olyan bizonyítékokat, amelyek megalapoznák a nem megvádolt harmadik személyek elleni nyomozást.

Most pénteken pedig Donald Trump elnök elrendelte az összes esküdtszéki tanúvallomás és a Jeffrey Epstein halálával kapcsolatos nyomozati anyagok közzétételét. Pam Bondi legfőbb ügyész arról beszélt egy pénteki sajtótájékoztatón, hogy szerinte készen állnak az esküdtszéki jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalára, azonban eltarthat egy ideig, amíg a bíróság kiadja a dokumentumokat.

Donald Trump intézkedése előtt a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az amerikai elnök neve szerepel egy Epsteinnek írott 2003-as, „trágár hangnemű”, személyes levélen. Az elnök ezt hamisítványnak, rosszindulatú és rágalmazó írásnak nevezte, és polgári perrel fenyegette meg az újságot és a tulajdonost, Rupert Murdoch médiamogult.

A BBC szerint az Epstein-aktákkal kapcsolatos fejlemények azért is érintik érzékenyen az elnököt, mivel Trump az elnökválasztási kampányában megígérte, hogy nyilvánosságra hozza az üggyel kapcsolatos összes aktát. Azonban mióta Elon Musk befejezte kormányzati megbízatását és azzal vádolta meg Donald Trumpot, hogy az ő neve is szerepel az úgynevezett ügyféllistán, melyet Epstein vezetett, az elnök látványosan igyekezett kihátrálni az akták nyilvánosságra hozatalából.

Emiatt pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik az elnökre úgy a saját támogatói, mind az amerikai média részéről, miután Pam Bondi múlt héten közölte, hogy az igazságügyi minisztérium szerint nincs bizonyíték arra, hogy Epstein rendelkezett volna ezzel az ügyféllistával.

Kiemelt kép:Donald Trump amerikai elnök a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott találkozón a washingtoni Fehér Házban 2025. július 7-én. (Fotó: MTI/AP/Alex Brandon)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még