A biztos tájékoztatása szerint a forrás a 2028 utáni időszak pénzügyi stabilitását is biztosítja Ukrajna számára. Mint mondta, a támogatást az MFF felső határán túl, külön tételként kezelik, így az nem veszélyezteti más uniós külpolitikai prioritások finanszírozását.
„Aki azt hitte, hogy az európai támogatás idővel gyengülne, tévedett. Az idő nem Oroszországnak dolgozik” – fogalmazott Kos.
Hangsúlyozta, hogy az új költségvetési javaslat erős jelzés az uniós bővítés politikai és geopolitikai prioritásáról. Mint mondta, a csatlakozási tárgyalások Montenegróval, Albániával, Moldovával és Ukrajnával soha nem haladtak ilyen gyors ütemben, és több tagjelölt célja, hogy még az új MFF-ciklus alatt lezárja a tárgyalásokat.
A biztos közölte: a tagjelöltek és a keleti partnerségi országok támogatására szánt keret 42,6 milliárd euróra nőne, szemben a jelenlegi 31 milliárddal. Ez 37 százalékos növekedést jelent. A támogatás kiosztása érdemek alapján és feltételesség mentén történik, vagyis a forrásokat kizárólag a reformkövetelmények teljesítése esetén folyósítják.
A bizottság célja, hogy a következő években több ország is lezárhassa a csatlakozási tárgyalásokat, amit a strukturális és agrártámogatások fokozatos bevezetése, valamint az EU-költségvetéshez való hozzájárulásuk követ majd.
Kos szerint az új MFF nemcsak pénzügyi, hanem politikai alapot is teremt a bővítéshez, hozzájárulva Európa hosszú távú egyesítéséhez.
Kiemelt kép: Az ukrán 3. rohamdandár újonca kiképzésen a Kijevi területen 2025. július 16-án (Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka)











