Az egyházfő a vasárnap déli Úrangyala-imádságot még a vatikáni pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el. A pápa beszédében angol nyelven fájdalmát fejezte ki és tudatta, hogy imádkozott a texasi áradások áldozataiért. XIV. Leó méltatta azokat a zarándokokat, akik a júliusi forróságban érkeznek Rómába a jubileumi szent évben, és nem tántorodnak el, hogy végigjárják a bazilikákat. „Mindenkinek azt kívánom, legyen lehetősége vakációzni teste és lelke feltöltésére” – mondta XIV. Leó.
Kapcsolódó tartalom
A Vatikán által közölt információk szerint XIV. Leó vasárnap délután öt órakor érkezik meg Castel Gandolfóba. Az Albano-tó partján emelkedő, valamivel több mint nyolcezer-ötszáz lakosú város „második Vatikánként” ismert a pápák nyári rezidenciája miatt. II. János Pál és XVI. Benedek is Castel Gandolfóban töltötte a nyár legmelegebb heteit. A hagyományt Ferenc pápa szakította meg: 2013 és 2025 között üresen állt a vidéki pápai palotaegyüttes, és az idegenforgalom is majdnem teljesen eltűnt a városból.
Castel Gandolfo is preparing to welcome Pope Leo XIV for a special two-week summer stay. This small lakeside town, which last hosted a pope during Benedict XVI’s pontificate, revives a historic papal connection dating back 400 years. EWTN’s Magdalena Wolinska-Riedi has more. pic.twitter.com/n05BsPGfmR
— EWTN News Nightly (@EWTNNewsNightly) July 4, 2025
Tadeusz Rozmus lengyel pap, Castel Gandolfo plébánosa a Vatican News hírportálnak hangsúlyozta, hogy a pápa távolmaradása az utóbbi több mint egy évtizedben szomorúsággal töltötte el a város lakóit, akik most az egyházfő visszatérését ünneplik.
Castel Gandolfo polgármestere, Alberto De Angelis kifejtette, hogy a város várja a pápával visszatérő zarándokokat is. Az utóbbi évtizedben múzeumként működő pápai palotákat helyreállították, és megújult szálláshely várja a svájci gárda tagjait is. A pápai palotákat övező kertek egészen a közeli tóig érnek el, de a kertekben medence is működik.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média)