Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

| Szerző: Kertész Ákos
A közép-európai idő szerint vasárnap estére megközelítette a hetvenet a pénteki villámáradás halálos áldozatainak száma Texasban, közöttük sok a gyerek; az eltűntek után vasárnap is folytatódott a kutatás.  A helyi idő szerint vasárnap délelőtt kiadott frissített adatok szerint Texas hegyes-völgyes déli részének legsúlyosabban érintett térsége Kerr megye, ahol 59 holttestet találtak már meg, köztük 21 gyermekét. Larry Leitha megyei rendőrparancsnoka elmondta, hogy szombat óta újabb 16 halálos áldozatra bukkantak rá a romok között, és hangsúlyozta, hogy a kutatást addig folytatják, amíg minden eltűntet meg nem találnak. A szomszédos megyékben további 8 halottat találtak meg.

A Kerr megyében történt áradások legalább 43 ember életét követelték, köztük 15 gyermekét, és további legalább nyolc ember halt meg a szomszédos megyékben. A hatóságok továbbra sem közöltek pontos adatot arról, hogy a Camp Mysticben eltűnt gyerekeken kívül hány embert keresnek még.

Helyszíni beszámolók szerint a felnőtt halálos áldozatok között vannak, akik gyerekeket próbáltak meg kimenteni az áradó folyóból, amikor életüket vesztették.

A Texas déli részén áthaladó Guadalupe folyó intenzív esőzés miatt rendkívül gyorsan kialakult áradása Kerrville város körzetében okozta a legkomolyabb pusztítást pénteken.

Többi között teljesen elöntött egy gyerektábort, a Camp Mystic-et, ahol a tragédia idején mintegy 750 gyerek tartózkodott. A táborban nyaraló gyerekek közül 27-en hiányoztak a szombati adatok szerint, több áldozatot azonosítottak a tábor lakói közül.

A Nemzeti Gárda egységeit már pénteken mozgósították, Kristi Noem belbiztonsági miniszter a szombaton Kerrville-ben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetségi parti őrség egységei szintén bekapcsolódtak a kutató-mentő munkába.

A sajtótájékoztatón Greg Abbott kormányzó arra hívta fel a figyelmet, hogy minden eltűnt személyről azt feltételezik, hogy életben van, és azzal az intenzitással zajlik a mentés.

A helyi hatóságok képviselői a sajtótájékoztatón azt hangoztatták, hogy a folyó teljes érintett, és alsóbb szakaszára kiterjesztették a kutatást. Az eltűntek életben maradásának esélyeit növeli a nyári időjárás, a magas vízhőmérséklet, ami csökkenti a benne tartózkodók kihűlésének veszélyét.

A térségben szombat délutánig 800 embert mentettek ki, miközben a Guadalupe folyó elkezdett visszahúzódni a medrébe.

Pénteken a hajnali órákban alig néhány óra alatt 250 milliméter csapadék hullott a körzetben, ami 45 perc alatt 8-9 méterrel emelte meg a folyó vízszintjét.

A Guadalupe folyó San Antoniohoz közeli hegyvidéki szakasza népszerű a kirándulók és kikapcsolódásra vágyók körében, illetékesek pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a július 4-i nemzeti ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégén számos ember a folyóparton kempingezett, így sokakról csak később derülhet ki, hogy ott tartózkodott.

A katasztrófa nyomán felmerült, hogy a meteorológiai szolgálat kiadott-e figyelmeztetést a várható áradás-veszély miatt, a vizsgálat tart a körülmények kiderítésére, illetve, hogy volt-e késlekedés.

Kristi Noem belbiztonsági miniszter a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy

az ilyen jellegű katasztrófát nehéz előrejelezni, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szövetségi meteorológiai szolgálat rendszerei elavultak, és az új adminisztráció dolgozik a korszerűsítésen.

Kiemelt kép: Elsodort jármű és hordalék a megáradt Guadalupe folyó partján a texasi Kerrville-ben 2025. július 5-én (Fotó: MTI/EPA/Dustin Safranek)

Ajánljuk még