„Jelenleg a bezárt idősotthonokat vizsgálom, amelyeket úgy tudnék átalakítani, hogy nagyon gyorsan el tudják helyezni ott foglyokat” – erről beszélt Gérald Darmanin igazságügyi miniszter a francia RTL hétfő reggeli műsorában.
Emberi léptékű börtön
„Franciaországban a foglyokat veszélyességüktől függetlenül ugyanabba a börtönbe zárjuk, mint ahol az iszlamista terroristát, a drogkereskedőt tartjuk – például velük egy helyre kerül a tízszer ittasan vezető fickó is. Ez teljesen ostobaság! Szinte az egyetlenek vagyunk Európában, akik ezt tesszük” – idézi a Le Figaro a politikust.
Hozzátette: „Tehát a foglyokat veszélyességük alapján kategorizáljuk. Július 31-ére készül el egy fokozott biztonságú börtön a drogkereskedők számára. De emberi léptékű börtönöket is fogok építtetni azok számára, akik nem jelentenek veszélyt a külvilágra.”

Amikor Darmanin gyorsan lépett
A tunéziai felmenőkkel rendelkező, migránsügyekben igen visszafogott volt belügyminiszter, Macron mindenkori kormányzatainak egyik kulcsfigurája egy alkalommal lépett fel igen határozottam és eredményesen: betiltotta és feloszlatta a fiatal konzervatív értelmiségiekből álló – a tömegtájékoztatásban tévesen „szélsőjobboldalinak” aposztrofált – Génération Identitaires nevű mozgalmat, amely a korlátlan bevándorlásra próbálta felhívni a franciák figyelmét. Darmanin, akit a sajtó a következő elnökválasztás egyik elképzelhető jelöltjének lát, azokat a zárt idősotthonokat alakíttatná át, amelyek közül 55-öt bezártak az úgynevezett Orpea-botrány után.
Az otthonokat márciusban zárták be vagy helyeztek vagyonfelügyelet alá, mivel egy kormányzati ellenőrzés során rossz bánásmódot érzékeltek vagy jelentős működési zavarokat tapasztaltak ezeknél az intézményeknél azokban az években, amikor Darmanin volt a belügyminiszter.
Quand un afghan vole la vie d’un de nos enfants. #Matisse (images Rémy Buisine) pic.twitter.com/U6VEU8qIWU
— Damien Rieu (@DamienRieu) May 4, 2024
Befogad az Amazonas
Számos javaslatot tettek francia részről szomszédos országoknak, például Spanyolországnak, hogy „néhány száz, sőt ezer börtönhelyet béreljenek az országhatár közelében”. A német börtönök, amelyeket nem érint a túlzsúfoltság, szintén a francia belügyminisztérium érdeklődésének középpontjában állnak. Egy ilyen rendszer bevezetésével kapcsolatban „le kell küzdeni a jogi akadályokat, különösen az európaiakat” – hangsúlyozta a Le Figaro szerint Gérald Darmanin, utalva a családok és a fogvatartottak közötti kapcsolatok ápolásának kérdésére.
Májusban e törekvések szellemében a francia kormány bejelentette, hogy
2028-ig szigorúan őrzött börtönöket nyitna a dél-amerikai tengerentúli Francia Guyanán,
az Amazonas dzsungelében, ahol a kábítószer-kereskedelem miatt a legszigorúbb büntetésre ítélt rabokat, valamint a radikalizálódott elítélteket helyeznék el. Gérald Darmanin belügyminisztersége idején számos súlyos, rendszerint bevándorlók által elkövetett gyilkosság és erőszakcselekmény történt kis- és fiatalkorúak ellen, ezek elkövetőinek egy része most szintén a franciaországi börtönvilág lakója.
Kiemelt kép: Egy ápolónő sétálni visz egy bentlakót a Korian Brune idősek otthona előtt 2022. február 7-én Párizsban (Fotó: Chesnot/Getty Images)