A Josida-ösvényen, a 3776 méter magas hegy csúcsára vezető leggyakrabban használt túraútvonalon naponta legfeljebb négyezer túrázó indulhat útnak.
A szezon a tervek szerint szeptember 10-ig tart, a belépő összegét pedig személyenként 4000 jenre (9 500 forintra) emelték a helyi hatóságok.
Jamanasi prefektúra a külföldi látogatók számának növekedése és a sok felkészületlenül útnak induló túrázó miatt szigorította a feltételeket. Azokat, akiknek nincs éjszakai szállásfoglalásuk a hegyen, már nem engedik tovább az 5. állomáson lévő kapunál 14 óra után. A Josida-ösvényen való túrázáshoz az előírás szerint meleg ruházattal és megfelelő lábbelivel is rendelkezni kell.
A hegy Sizuoka prefektúra felőli oldalán található három további túraútvonalát a tervek szerint július 10-én nyitják meg, és a helyi önkormányzat szintén 4000 jent kér a belépésért, de ott nem korlátozták a túrázók számát.
Az UNESCO 2013-ban nyilvánította a világörökség részévé a Fudzsi-hegyet, amely évente több százezer embert vonz a szeptemberig tartó hivatalos hegymászószezonban.
Kiemelt kép: Japán legmagasabb hegye, a 3776 méter magas Fudzsi a Tokiói Közigazgatási Torony kilátójából nézve 2024. október 31-én (Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon)











